ÁLLÁSPÁLYÁZAT
BUDAPEST FŐVÁROS III. KERÜLET, ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER ÖNKORMÁNYZAT
Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet
pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében
igazgató
Munkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Az igazgató a feladatait a Felügyelet mindenkor
hatályos Szervezeti és Működési Szabályzata alapján látja el.
A Felügyelet közreműködik az Önkormányzatnak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló
2011. évi CLXXXIX. törvényben meghatározott helyi közügyek, valamint a helyben biztosítható
közfeladatok körében ellátandó helyi önkormányzati feladatok körébe tartozó, a kerület
közrendjének és közbiztonságának védelme érdekében ellátandó feladataiban, valamint biztosítja
a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvényben meghatározott, a közterületi rend és
tisztaság, valamint az épített és természeti környezet védelmét.
A Felügyelet igazgatója a költségvetési szerv élén álló, főosztályvezető besorolású, egyszemélyi
felelős vezető.
Feladata:
a) a Felügyelet vezetése, a közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezeti egységek
vezetőinek szakmai irányítása,
b) a Felügyelet képviselete Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, annak testületei,
szervezeti egységei és más szervezetek, illetve hatóságok, továbbá a bíróság előtt, társadalmi,
szakmai szervezetekben,
c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) a Felügyelet működőképességének fenntartása, tevékenységének rendszeres elemzése,
értékelése, szabályozása, arról beszámoló előterjesztése,
az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtése
és fenntartása, a munka-, tűz- és környezetvédelmi feladatok közvetlen irányítása,
a szakmai együttműködési kapcsolatok kialakítása és fenntartása,
közreműködés a Felügyelet feladatkörét érintő kerületi önkormányzati döntések
előkészítésében és megvalósításában,
a Felügyelet szabálysértési ügyviteli, jogi és igazgatási tevékenységének irányítása,
a Felügyelet működését érintő belső szabályozások, jogszabály-tervezetek, módszertani
segédletek, más szakanyagok kidolgozására, aktualizálására irányuló feladatok összehangolása,
a személyi állomány továbbképzésének tervezése, szervezése és irányítása,
a Felügyelet informatikai rendszereinek működtetését, a számítástechnikai eszközpark
karbantartását és korszerűsítését érintő feladatok felügyelete,
a Felügyelet feladatkörébe tartozó közigazgatási és szabálysértési ügyfeldolgozás
folyamatainak kialakítása, szabályozása, aktualizálása, fejlesztése,
az informatikai biztonságra és a Felügyelet által kezelt adatok védelmére vonatkozó
előírások érvényre juttatása,KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 140133
Intézményi iktatószám: I/B/35/2026
a Felügyelet közzétételi kötelezettségeinek teljesítését szolgáló szervezési feladatok
m) ellátása,
n) vezető beosztású foglalkoztatottal kapcsolatban a vezetői megbízás és visszavonás,
fegyelmi és kártérítési eljárás elrendelése át nem ruházható igazgatói hatáskör,
o) a polgármester hatáskörébe utalt polgári- és lakosságvédelmi feladatok ellátásához
szükséges eszközök folyamatos alkalmazhatóságának és a feladatokat végrehajtó állomány
felkészítésének biztosítása,
p) Hatásköre:
vagyonvédelmi, térfelügyeleti és kapcsolódó technikai eszközök fejlesztésének
szükségességének a jelzése, e tárgykörben javaslattétel az Önkormányzat felé.
a) munkáltatói jogok gyakorlása a Felügyelet köztisztviselői és más jogállású munkavállalói
(a továbbiakban: munkavállalók) felett,
b) a Felügyelet működésére, a munkavégzés rendjére, tartalmára vonatkozó általános
érvényű utasítások, szabályzatok kiadása,
c) munkatervek, programok jóváhagyása,
d) a Felügyelet működésére vonatkozó belső ellenőrzés elrendelése, az ellenőrzést,
vizsgálatot végzők kijelölése, az ellenőrzési terv jóváhagyása,
e) a Felügyelet működésével kapcsolatban érkezett közérdekű kérelem, bejelentés, panasz
elbírálása, amennyiben az nem tartozik más – különösen bírósági, közigazgatási, szabálysértési,
stb. – eljárás alá,
f) a közterület-felügyelők intézkedései miatt benyújtott jogorvoslati kérelem áttétele a
hatáskörrel és illetékességgel rendelkező szabálysértési vagy közigazgatási hatóság részére,
amennyiben az adott ügyben szabálysértési, vagy közigazgatási eljárás indult,
g) a közterület-felügyelő intézkedése vagy kényszerítő eszköz alkalmazása miatt benyújtott
panasz kivizsgálása és továbbítása az illetékes rendőrkapitánysághoz stb.
Betöltendő állás szakmacsoportja: önkormányzat
FEOR besorolás: 1210 Gazdasági, költségvetési szervezet vezetője (igazgató, elnök, ügyvezető
igazgató)
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Rendészeti igazgatási
Betöltendő állás jogviszonya: Közszolgálati jogviszony (Kttv.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra,
Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye: 1033 Budapest, Mozaik utca 7.
Álláshirdető szervezet bemutatása: Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda-Békásmegyer
Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) 2007. november 1.
napjával alapította meg, az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletet (a továbbiakban:
Felügyelet). A Felügyeletről részletesen az alábbi linken tájékozódhat: https://obkf.hu/
A Felügyelet az Önkormányzat önálló gazdasági szervezettel nem rendelkező költségvetési szerve.
Az igazgatót a Képviselő-testület nevezi ki, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés
feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet
honlap címe stb.): Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről
szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései, valamint a Közszolgálati Szabályzat, a 2026. évi
költségvetésről szóló 22/2025. (XII. 19.) Ök. rendeletben szereplő 72 000,- Ft-os illetményalap
alapján, továbbá a köztisztviselőket megillető juttatásokról és támogatásokról szóló 21/2012. (IV.
27.) Ök. rendeletben jóváhagyott megállapító rendelkezések az irányadók. Próbaidő 6 hónap.
Cafetéria bruttó 300 000,- Ft/év. Munkaidő: hétfő 8:00-18:00, kedd-csütörtök 8:00-16:30, péntek
8:00-12:30. Kérjük, hogy a pályázati kiírásban megjelölt “Kttv-s” önéletrajzot szíveskedjen
benyújtani.
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
– Büntetlen előélet
– Cselekvőképesség
– Magyar állampolgárság
– Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása
– Erkölcsi bizonyítvány
Elvárt végzettség/képesítés:
– 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA),
Egyéb végzettség, közszolgálati, vagy felsőoktatásban szerzett szakképzettség és
közszolgálati másodfokú szakképesítés.
Elvárt szakmai tapasztalat időtartama (év): 5
Elvárt vezetői tapasztalat időtartama (év): 3
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
– A közszolgálati tisztviselők képesítési előírásairól szóló 29/2012. (III. 7.)
Korm. rendelet 1. melléklet 30. Közterület-felügyelői feladatkör az I. besorolási
osztályban: felsőoktatásban szerzett közszolgálati szakképzettség; vagy felsőoktatásban
szerzett szakképzettség és közszolgálati másodfokú szakképesítés.
–
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő végzettség/képesítés:
– 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA),
Egyéb végzettség, Rendészeti végzettség, jogász.
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő járművezetői engedély kategória: B
Egyéb pályázati előnyök:
– Azonos munkakörben szerzett vezetői- és szakmai tapasztalat.
– Közterület-felügyelői vizsga.
– Rendvédelmi szervnél szerzett vezetői szakmai tapasztalat.
– Közigazgatási szakvizsga megléte.
– Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről,
valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépését biztosító módosításról
szóló 2012. évi CXX. törvény 23. § alapján előírt rendészeti vizsga vagy az alóli mentesség.
– Felhasználói szintű számítógépes ismeret.
A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:
– Cél- és feladat-orientáltság (vezetői)
– Döntési képesség, felelősségvállalás (vezetői)
– Kommunikációs készség (vezetői)
– Vezetői funkciók ellátása (vezetői)
– Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
– motivációs levél
– fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
– Adatkezelési nyilatkozat
– Hozzájáruló nyilatkozat pályázati anyagba betekintésről
– vezetői program
– végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata
– Nyilatkozat büntetlen előéletről
A pályázat benyújtásának határideje: 2026.02.20. 11:55
Pályázat benyújtásának módja: 1. Postai úton a pályázat a Budapest Főváros III. Kerület,
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat címére (1033 Budapest, Fő tér 3.) történő megküldésével
lehetséges. Kérjük a borítékon feltüntetni a I/B/35/2026 iktatószámot, valamint a munkakör
megnevezését: “Igazgató”. A postai úton benyújtott pályázatnak, legkésőbb a megjelölt benyújtási
határidőig be kell érkeznie. 2. Elektronikus úton Szabó Anikó részére az allaspalyazat@obuda.hu
e-mail címen keresztül. 3. KÖZSZOLGÁLLÁS portálon keresztül https://kozszolgallas.ksz.gov.hu/.
A pályázat elbírálásának módja: A pályázati eljárás során hiánypótlásra egy alkalommal, külön
hiánypótlási felhívásban foglaltak szerint van lehetőség, kivéve a fényképpel ellátott szakmai
önéletrajzot, a motivációs levelet és a vezetői programot, ezek hiánya esetében hiánypótlásra
nincs lehetőség. A Képviselő-testület által jelen pályázati kiírás elfogadásával egyidejűleg felkért
háromtagú bíráló bizottság a pályázati feltételeket maradéktalanul teljesítő pályázókat előre
egyeztetett időpontban személyes meghallgatásra hívja meg, ahol a pályázók lehetőséget kapnak
a vezetői program prezentálására és kérdések megválaszolására maximum hatvan perc
időtartamban. A meghallgatást követően a háromtagú bíráló bizottság dönt a pályázók
sorrendjéről. A bíráló bizottság előterjesztése alapján a pályázatot az Önkormányzat Képviselő-
testülete – ha a pályázó nem kéri a zárt ülés tartását – nyílt ülésen bírálja el, amelyre a megnevezett
pályázók meghívást kapnak.
A pályázat elbírálásának határideje: 2026.03.31. 16:30
A pályázati kiírás további közzétételének helye: Az Önkormányzat honlapján (a
https://obuda.hu/playazatok/kategoria/palyazatok-munkakor-betoltesere/), a Felügyelet
hivatalos weboldalán (https://obkf.hu), továbbá az Óbuda Újságban.
Állás tervezett betöltésének időpontja: 2026.04.01.
Publikálás tervezett időpontja: 2026.01.19.
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a
közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a
hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.