Még a tavalyi év végén érkezett bejelentés a rendőrségre, mely szerint a Táborhegyi út és a Széphegyi út kereszteződésében, az erdős területen gazdátlan kutyák támadólag lépnek fel a gyalogosokkal szemben. Mivel ez a terület az önkormányzat fenntartásában áll, a közterület-felügyelet munkatársai mentek ki a helyszínre. A bejelentés alapján a teljes területet átvizsgálták, az ott életvitelszerűen tartózkodó személyek körülményeire is tekintettel. Megállapították, hogy nagy valószínűséggel a területen lakó otthontalan személyek által tartott kutyák azok, amelyek a környéken felügyelet nélkül tartózkodnak. Az ellenőrzés időpontjában szabadon kószáló kutyák jelenlétét nem észlelték, azonban a területen élő, gazdához szokott állatok felülvizsgálatát megkezdték. Ez folyamatos ellenőrzést igényel, melyet az állatvédőkkel és a velünk együttműködő állatorvosi rendelők szakértő személyzetével együttműködésben végeznek kollégáink. Az ellenőrzés kiterjed az állatok kötelező oltásának meglétére illetve a chip beültetésének elvégzésére is. Felvettük a kapcsolatot a rendőrség illetékeseivel is, a megállapodás szerint néhány napon belül közös átfogó akció veszi kezdetét.
A lakók és az arra közlekedők biztonsága érdekében a továbbiakban is folyamatos jelenlétet biztosítunk a területen, amíg a probléma megoldódik.