ÓBUDA-BÉKÁSMEGYER KÖZTERÜLET-FELÜGYELET FELADATAI
Közterületi Osztály feladatai
A vonatkozó hatályos jogszabályokra figyelemmel, továbbá a Budapest Fővárosi Önkormányzat, a Kerületi Önkormányzat, a FÖRI és a Felügyelet között kötött négyoldalú megállapodás alapján ellátott közterület-felügyeleti feladatok többek között:
- közterületek jogszerű használatának, a közterületen folytatott, engedélyhez, illetve útkezelői hozzájáruláshoz kötött tevékenység szabályszerűségének ellenőrzése,
- a közterület rendjére és tisztaságára vonatkozó jogszabályok által tiltott tevékenység megelőzése, megakadályozása, megszakítása, megszüntetése, illetve szankcionálása,
- közreműködés a közterület, az épített és a természeti környezet védelmében,
- közreműködés a társadalmi bűnmegelőzési feladatok megvalósításában, a közbiztonság és a közrend védelmében,
- közreműködés az önkormányzati vagyon védelmében,
- közreműködés a köztisztaságra vonatkozó jogszabályok végrehajtásának ellenőrzésében,
- közreműködés állat-egészségügyi és ebrendészeti feladatok ellátásában,
- a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolvány jogszerű használatának és birtoklásának az ellenőrzése,
- a jogellenes állapot jelzése, intézkedés kezdeményezése, ha a szükséges eljárás más hatóság (szerv) hatáskörébe tartozik (pl. közterületen jogosulatlanul, jogszabály-ellenesen elhelyezett építmények, tárgyak eltávolításának kezdeményezése),
- a fővárosi önkormányzat által rendeletben meghatározott védett- illetve súlykorlátozás alá eső övezeteiben közlekedő, illetve várakozó járművek behajtási és várakozási engedélyeinek ellenőrzése, (védett övezetek: 1. Óbudai Fő tér és környéke, 2. Római part (Római part, Kossuth Lajos üdülőpart), 3. Óbudai- (Hajógyári) sziget,
- közúton hatósági engedéllyel (rendszámmal) nem rendelkező vagy lejárt műszaki vizsgával és közterület használati engedély nélkül tárolt jármű elszállítással történő eltávolítása, amennyiben annak tulajdonosa az eltávolításra történő felszólítást követő 10. napig ennek nem tesz eleget (roncsautó),
- közterületen a közúti közlekedés szabályairól (KRESZ) szóló jogszabály megsértésével elhelyezett (parkoló) járművön kerékbilincs alkalmazása, illetve elszállítása,
- kerékbilincs alkalmazása a díjfizetési övezetekben fizetés nélkül várakozó, a kiemelten védett, védett vagy korlátozott várakozási övezetben érvényes engedély nélkül elhelyezett, illetve a közterületen szabálytalanul parkoló járműveken,
- a dohányzási tilalomra vonatkozó jogszabályi rendelkezések ellenőrzése,
- üzemelteti a közterületi térfigyelő kamerarendszert.
Városüzemeltetési és Köztisztasági Osztály feladatai többek között:
- közreműködik az épített és természeti környezet védelmében,
- közreműködik a zöldterületek és ahhoz tartozó közterületek védelmében, tisztán tartásában,
A csoport a fenti feladatokat a kerület területén csak kisegítő jelleggel látja el, segítséget nyújt és mobilitása révén támogatja a váratlanul jelentkező feladatok elvégzésében az arra hivatott szerveket. Így különösen rész vesz: a szemét összeszedésében, fűnyírásban, parlagfű irtásban, zöldfelületek helyreállításában, bozótirtásban, utcai műtárgyak (oszlopok, pollerek, korlátok, padok) javításában, télen a járdák síkosság mentesítésében. Nem alapfeladata a csoportnak a közterületi kukák ürítése, zöldhulladék összegyűjtése, lomtalanítás, parkok karbantartása, favágás, járda- és úttest takarítás.
5) Közreműködés az önkormányzat, vagy más önkormányzati szerv, vagy gazdasági társaság beruházásában elkészült új utak, járdák, parkok, vagy más közcélt szolgáló beruházások üzemeltetésre történő átvételében;
6) Közreműködés a park- és zöldterület-fenntartással kapcsolatos feladatokban;
7) Közreműködés a közterületi játszóterek, fitnesz parkok és sportpályák karbantartásával kapcsolatos feladatokban;
8) Közreműködés a közterületek gyomtalanításával, a kutyaürülék-tárolók kihelyezésével, ürítésével, továbbá a kutyafuttatók karbantartásával kapcsolatos feladatokban;
9) Közreműködés az önkormányzat kezelésében lévő közutak fenntartásával, üzemeltetésével (kátyúzás) kapcsolatos feladatokban;
Budapest Főváros III. Kerület Óbuda Békásmegyer közigazgatási területén a kerület Önkormányzata tulajdonában és kezelésében lévő közterületeket és az azokon elhelyezett vagy telepített eszközök üzemeltetésével, azok fenntartásával kapcsolatos észrevételeket, bejelentéseket Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletnél lehet bejelenteni.
Érintett ügykörök:
Út és járda hibák:
- parkon átvezető lapburkolatos sétányok javítása,
- gyalogos forgalom részére kiépített közterületi járdák üzemeltetése, ezen belül lokális járda süllyedések, kátyúk, fagyökér okozta felnyomás miatti járda javítása,
- közterületi zászlók fenntartása, üzemeltetése,
- forgalomtechnikai eszközök üzemeltetése,
- önkormányzat kezelésében lévő közterületek tekintetében illegális hulladék elszállítása, kezelése, nem parkfenntartási területen,
- az önkormányzat kezelésében lévő közterületek tekintetében felszíni csapadékvíz elszállítása,
- Csillaghegy mélyfekvésű területein csapadékvíz szivattyúzás és elszállítása,
- lokálisan kezelhető, kisebb méretű úthibák javíttatása (kátyúzás) a kerületi kezelésű utakon,
- árok és áteresz, illetve víznyelő tisztítások intézése, amennyiben nem a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. kezelésébe és üzemeltetésébe tartoznak.
Parkfenntartási feladatok:
- fasorok, parkfák gondozása, gallyazás, ifjítás, sarjak eltávolítása,
- a balesetveszélyes helyzetek elhárítása, viharkárok felszámolása és a lakossági bejelentések kezelése,
- faültetések,
- egy- és kétnyári virágok ültetése, gondozása,
- növényvédelmi feladatok ellátása,
- őszi és egy tavaszi avarszedés,
- a kerület kezelésében lévő közterületek, utak, padkák kaszálása,
- a kerületi önkormányzati területén parlagfű irtás,
- cserjék gondozása: a belógó, közlekedést, közvilágítást, ki/belátást akadályozó egyedek visszavágása, metszése, ritkítása,
- parki lépcsők fenntartása,
- közterületi zöldhulladék összegyűjtése, elszállítása,
- párakapuk kihelyezése, parki locsolók és szökőkutak fenntartása,
- kerületi fenntartású, szilárd burkolatú parki sétányok, járdák síkosságmentesítése,
- közterületi szemetesek ürítése.
Játszóterek (kerületi üzemeltetésében lévő), fittnesz parkok, sportpályák (dühöngők), gördeszkapálya, kutyafuttatók, valamint a parki területen elhelyezett utcabútorok (pad, asztal, hulladékgyűjtők (kutya és utcai szemetes):
- játszóeszközök javítása,
- ivókutakkal kapcsolatos hibák javítása,
- sportpályákon észlelt hiányosságok (pl. kosárlabda háló, palánk) pótlása,
- kutyafuttatókon elhelyezett eszközök javítása,
- parki területen kihelyezett utca bútorokkal (hulladékgyűjtők, padok) kapcsolatos javítások.