Valószínűleg sokaknak ismerős a Szentlélek téri helyzet. Számos szervezettel együttműködve, többek között a III. kerületi Rendőrkapitánysággal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, igyekszünk mind a nehéz helyzetbe jutott hajléktalanoknak, illetve a lakosságnak is élhető és mindenki számára elfogadható megoldást találni. Sajnos a probléma nagyon sokrétű és nagyon nehéz azt megoldani. A Közterület-felügyelet munkatársai naponta több alkalommal ellenőrzik a Szentlélek tér környékét, mind a nappalos, mind az éjszakás járőröknek a napi feladatai közé tartozik a terület bejárása és a látható jelenlét biztosítása. Több esetben szólítottuk fel távozásra és tettünk feljelentést a közrendet megzavarókat, vagy az ittas állapotban lévőket, illetve nyújtottunk segítséget a rászorulóknak. Szabaddá tettük a fedett várakozóhelyeket. Parkőreink folyamatosan takarítják a hátrahagyott szemetet, szükség esetén fertőtlenítik a szennyezett részeket. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több programmal is igyekszik segíteni, például a vidékről feljött hajléktalanokat vonatjeggyel segíti hazajutni, vagy megpróbálja bevonni őket a hajléktalanszállókra. Erőfeszítéseink eredményeképpen ma már kevesebb lakossági bejelentés érkezik a környékről. Reméljük, hogy sikerül végül mindenki számára élhető állapotokat teremteni ezen a helyszínen.
Szentlélek téri helyzet
- Közzétéve: 2018.06.20. 12:35