Idén is volt Gyereknap a Folyami Katasztrófavédelem bázisán

Május 29-én a FOKA Folyami Katasztrófavédelem nyílt gyermeknapot tartott a Speciális Mentő Egyesülettel közösen működtetett kikötő bázisán. Az eseményen részt vettek a Közterület-felügyelet hajós járőrei is, akik a szolgálati hajójukat is bemutatták. A gyermekek testközelből is megismerhették a folyami szolgálat hétköznapjait és kipróbálhatták milyen a Dunán egy mentő kisgéphajó fedélzetén.

Hétvégén történt

Két esetben is kisgéphajót kellett menteniük a vízi járőreinknek

Május 27-én a déli órákban három emberrel a fedélzetén sodródott egy kisgéphajó a Duna közepén. Járőreink gyorsan a segítségükre siettek és kivontatták a hajót egy közeli kikötőbe. Ezt követően a késő délutáni órákban egy személyszállító nagyhajó előtt, mindössze 100-150 méterre leállt egy kisgéphajó motorja. Járőreink szerencsére azonnal közbe tudta avatkozni és kivontatták a kisgéphajót a közeli jacht kikötőbe.  Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

hajomentes

 

Beszakadt az útpálya a Hunyadi és a Nap utca kereszteződésében

Május 27-én egy lakossági bejelentés kaptunk, miszerint megsérült az útpálya a III. kerület, Hunyadi és a Nap utca kereszteződésében. A rendőrség és a közterület-felügyelet közös járőrszolgálata ellenőrizte a helyszínt és megállapították, hogy feltehetően csőtörés miatt beszakadt az út. A mély gödör aljában víz folyt. A járőrök értesítették a Fővárosi Vízműveket, majd lezárták a területet.

 

Kidőlt egy fa a Mező utca és az Óbor utca kereszteződésében

Kidőlt egy fa és ráesett az úttestre a III. kerület Mező utca és az Óbor utca kereszteződésében. Május 27-én egy lakossági bejelentés alapján érkezett a helyszínre a közterület-felügyelet és a Polgárőrség közös járőrszolgálata. Munkatársaink értesítették a Fővárosi Katasztrófavédelem központját az esetről. Személyi sérülés és vagyoni kár nem történt.  A későbbi visszaellenőrzés során járőreink megállapították, hogy a fát feldarabolták, az akadály és a balesetveszély meg lett szüntetve.

kidoltfa

Defibrillátort vásárol Önkormányzatunk a Római-partra

Az Óbuda-Békásmegyeri Közterület-felügyelet számára defibrillátor beszerzéséről döntött Képviselő-testületünk legutóbbi ülésén. Az életmentő készüléket a felügyelet Római-parti irodakonténerében fogjuk elhelyezni.

Óbuda-Békásmegyeri Közterület-felügyelet a Duna Római-parti szakaszán hajós szolgálatot teljesít, és a környező, védett övezet közbiztonságának fenntartásában szintén részt vesz, munkájukat irodakonténer felállítása is segíti évek óta. És a Pünkösdfürdő Park átadásával az idelátogatók száma várhatóan tovább fog növekedni.

A közterület-felügyelet felkészített munkatársai szükség esetén eddig is részt vettek elsősegélynyújtási feladatokban. Mivel a statisztikák szerint a hirtelen szívmegállás Magyarországon vezető halálok, és ilyenkor az azonnal megkezdett újraélesztés életmentő lehet, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat az irodakonténerben elhelyezhető defibrillátor beszerzéséről gondoskodik, a képviselő-testület döntése alapján.

A defibrillátor megfelelő használatának oktatásáról a munkatársai számára a közterület-felügyelet intézkedik.

(Képünk illusztráció)

Forrás: obuda.hu

Hamarosan lomtalanítás lesz a III. kerületben

Az FKF Nonprofit Zrt. a 2022. június 19-30. közötti időszakban lakossági lomtalanítást szervez. A társaság ekkor gyűjti össze és szállítja el a kihelyezett, feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat. A veszélyes hulladékok leadására a budapesti hulladékudvarok biztosítanak lehetőséget egész évben, ezek nem helyezhetőek ki a közterületekre a lomtalanítás során. A III. kerületben kialakított 11 körzetben más-más időpontokban lehet kihelyezni a lomokat.

A korábbi években megszokott módon mind az FKF, mind a Felügyeletünk tájékoztatja a lakosságot a lomtalanítási körzetekről, valamint a kihelyezések időpontjáról.

Fontos, hogy ezeket az előírásokat mindenki betartsa annak érdekében, hogy kerületünk rendezett maradjon a lomtalanítás ideje alatt is, és a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozzon a lakók számára.

 

A korábbi alkalmi gyűjtőpontos átvételnél lényegesen korszerűbb, környezettudatosabb megoldásnak számos előnye van:

  • az egészségünket is veszélyeztető hulladékféleségek a lomtalanításra várakozás, tárolás nélkül, egész évben, tetszőleges időpontban szabályosan leadhatók
  • környezettudatos, biztonságos lehetőséget kínálnak a hulladékudvarok a veszélyes anyagok leadására és tárolására
  • egyéb – külön gyűjtött – hulladékfélék is leadhatók
  • a közterületek, utcák tiszták maradnak, elkerülhető a szennyeződés
  • az FKF alvállalkozók helyett saját infrastruktúrájával és hozzáértő szakembereivel végzi a veszélyes hulladékok átvételét
  • a jól megközelíthető, fix átvevőhelyeken szakképzett személyzet áll a lakosok rendelkezésére

 

A lomokat kizárólag a kihelyezést követő napon szállítja el az FKF Nonprofit Zrt. A lomok kikészítésének pontos időpontjáról és módjáról az FKF értesítő útján előzetesen, írásban tájékoztatja az érintett lakosságot.

A lomtalanítást követően az FKF elvégzi az úttest takarítását, ugyanakkor az ingatlan előtti terület és a járdaszakasz megtisztítása az ingatlan tulajdonosának, üzemeltetőjének, használójának kötelessége.

 

A lomok kikészítési időszakai

A kikészítés napján 18 órától lehet elhelyezni a lomokat, amelyeknek az elszállítását az előző évek gyakorlatával megegyező módon kizárólag a kihelyezést követő napon végzi az FKF Nonprofit Zrt.

 

FONTOS!

  • A hulladékok kihelyezése csak a lomtalanítás napján, 18 órától kezdhető meg annak érdekében, hogy elkerüljük a lomok széthordását.
  • Kérjük, figyeljenek arra is, hogy a járdán vagy az úton ne képezzenek akadályt a lomok.
  • A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés szabálysértésnek minősül.

 

KIHELYEZHETŐ LOMOK: 

  • háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető kukába.
  • bútor
  • matrac
  • szőnyeg
  • bőrönd
  • nagyméretű sportszer
  • használati tárgy, pl: gyermekfürdető

 

NEM HELYEZHETŐ KI:

  • a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
  • szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl: papír, műanyag, fém)
  • építési és bontási törmelék (pl: csempe, tégla)
  • sitt, föld, szénpor, hamu, gumiambroncs
  • síküveg, zöldhulladék, textil
  • ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
  • elektromos és elektronikai hulladék
  • szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyezése

A lomtalanítás zökkenőmentes lebonyolításában idén is Felügyeletünk fog közreműködni. Ügyelünk arra, hogy a lomok ne kerüljenek ki idő előtt a közterületre. Továbbá felügyeljük azt is, hogy a kihelyezett lomok minél rövidebb idő alatt elszállításra kerüljenek. Fokozott figyelmet fogunk fordítani a közterületi rend fenntartására.

A lomtalanítás ideje alatt is várjuk bejelentéseiket, észrevételeiket az ugyfelszolgalat@obkf.hu e-mail-címen, vagy a nap 24 órájában hívható 06 1 453 2618-as telefonszámon.

Amennyiben a szolgáltatással kapcsolatban további kérdései vannak, kérjük, hívja az FKF Nonprofit Zrt. zöldszámát: +36 80 353 353

 

TOVÁBBI RÉSZLETEK: https://www.fkf.hu/tajekoztato-2022-evi-lomtalanitasrol

 

 

 

 

Motoros baleset a Szentendrei úton

Taxi ütközött össze egy motorossal a Budapest III. kerület, Szentendrei út és Záhony utca kereszteződésénél. A motorost kórházba kellett szállítani.

2022 május 12-én, a reggeli órákban egy taxis egy motorossal ütközött össze a Budapest III. kerület, Szentendrei út és Záhony utca kereszteződésénél. A motorost a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit, a helyszíni szemle ideje alatt a forgalom irányításban a Közterület-felügyelet segítette a rendőrség munkáját.

motoros 2

 

 

 

 

 

 

 

 

Vízi járőrszolgálat – Egyedüliként a fővárosi kerületek között

Az idei nyáron is lesz hajós járőrszolgálat kerületünkben. Ezzel önkormányzatunk egyedülálló a fővárosi kerületek között, hiszen csak Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletnek van a rendőrséggel közös vízi rendészete.

Dr. Kiss László polgármester a szolgálat indulásakor maga is hajóra szállt. Megköszönte az önkormányzat és a rendőrség munkáját. Mint mondta: “Az a törekvésünk, hogy a Római-part mindenki számára biztonságos legyen.”

A rendészek egy Wawe 520 gumitestű kisgéphajón járőröznek egész nyáron a Duna III. kerületi szakaszán. A hajón egy közterület-felügyelő lát el szolgálatot a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársával.

A járőrpáros a vízi közlekedés szabályainak betartatásával, a vízi sportok biztonságának felügyeletével, a tiltott helyen fürdőzés megelőzésével foglalkozik, illetve vízi baleset esetén a mentést is elvégzik.

A Duna szennyezésének megakadályozására kiemelt figyelmet fordítanak.

Az elmúlt évben 13 esetben kellett embert menteni a vízből, illetve 15 műszaki mentést hajtottak végre.

Hajós szolgálat 2012 óta működik a kerületben. Fennállása óta a Duna III. kerületi szakaszán nem volt sem vízbefulladás, sem pedig hajózási baleset.

Közterületi pórázhasználat ellenőrzése

Május 4-én este a közterület-felügyelet és a rendőrség közös ellenőrzést tartott a Vihar utca és környékén, hogy a kutyások használják-e a pórázt a közterületeken. A járőrözés során többnyire felelős gazdikkal találkoztunk. Köszönjük Gáspár Zsófinak, az Óbudai Kutyás Egyesület elnökének közbenjárását, hogy a kerületi kutyásokkal konfliktusmentes párbeszédet folytathassunk!