Péntek esti láz…

Mozgalmas volt a péntek éjszaka a közterület-felügyeleten. A rendőrség és a felügyelet közös szolgálatot adó járőrpárja két esetben is intézkedett kábítószer használata illetve birtoklása miatt.

Az első eset este 21:00 körül történt, a Szentlélek téri aluljáróban egy zavartan viselkedő személyre lettek figyelmesek.  Az igazoltatás során a húsz év körüli fiatal elmondta, hogy kb. két órája Budapest XIII. kerületben elfogyasztott egy füves cigit.

Az ide vonatkozó jogszabályokra való tekintettel a helyszínen elfogták, és a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságra előállították. Mivel mintavétel vált szükségessé a cselekménnyel kapcsolatban ezért az előállított személyt a Vihar utcai rendelőintézetbe szállították vizelet vétel miatt.

A másik eset nem sokkal éjfél után történt, a Kolosy téren.  A rendőrség járőre kért erősítést egy megkezdett intézkedéshez. A helyszínre sietve kollégáink tapasztalták, hogy a két fős járőr két személlyel szemben kezdett meg intézkedést. Ennek során a ruházat átvizsgálására is sor került, így került elő a náluk lévő marihuánás cigaretta. Elmondásuk alapján a későbbiekben szándékoztak ezt elszívni. Ebben az esetben is a két személyt előállították a BRFK III. kerületi Rendőrkapitányságra.

A péntek és a szombat este, éjszaka a fiatalok számára a bulizásról szól. Azonban nem mindegy, miként teszik ezt. Az általuk elfogyasztott alkohol és drogok hatására csökken a józan ítélőképességük és ez sokszor veszélyes helyzetekbe sodorja őket. Ebben a korban sokat nyom a latba a társaság befolyása, sokan a barátok nyomására kezdenek el drogozni. A füves cigi elszívása után perceken belül érezhető a hatása és akár két-három órát is tart. Sokan ilyenkor teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ha nem figyelnek egymásra, akár tragikus kimenetele is lehet egy-egy ilyen próbálkozásnak.

Kollégáink ezért fokozottan odafigyelnek az éjszaka utcán csellengő fiatalokra, hogy az ilyen eseteket megelőzzük.