A jó idő beköszöntével megindult a hobbi hajózási szezon is a Dunán. A Közterület-felügyelet a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságával közösen május elsejétől péntek-vasárnap időszakban hajós szolgálatot is ellát, a Duna III. kerületi szakaszán. Azonban itt is, mint a közutakon vannak szabályok, amiket be kell tartani a balesetek megelőzése érdekében.
A teljesség igénye nélkül a legfontosabbak:
- bejáróhíd és hajókötél alatt áthajózni TILOS! Egyben szabálysértés is, ami bírságot von maga után.

Különösen gyakran előfordul ez a szabálysértés a Római-parton, ezért erre a szakaszra mi is kiemelten figyelünk.

- Ha a hídon ilyen jelzést látnak, az azt jelenti, hogy áthajózni ebből az irányból TILOS (behajtani tilos tábla)

- TILOS és balesetveszélyes menetben lévő hajókat hátulról 60 méternél, oldalról – feltéve, ha a víziút méretei ezt lehetővé teszik – 30 méternél kisebb távolságra megközelíteni, valamint menetben lévő nagyhajó útját 1000 méteren belül keresztezni

- TILOS a fürdőzés!

- TILOS figyelő személy nélkül vízisízőt vontatni, a kijelölt pályán!

- TILOS saját készítésű tutajjal vízre szállni!

A szabályok mellett természetesen a víz is számtalan veszélyt rejt. Különösen figyeljenek a vízben úszó uszadékokra.
Amióta elindult az idei szolgálat mát közel 100 esetben kellett intézkednünk. Segítséget is sokszor nyújtottunk vízbe borult kajakosoknak, vagy volt, hogy lerobbant motorcsónakot vontattunk be a kikötőbe.
Kérjük, a saját maguk és a vízi közlekedésben résztvevők érdekében is figyeljenek a szabályokra, hogy egy szép emlékkel térjenek haza, ne pedig egy baleset vagy bírság „élményével.”