A hosszú hétvége alatt is dolgoztak kollégáink. A közterületek rendjére mind a járőreink, mind a térfigyelő központ munkatársai is figyeltek. Sokak által kifogásolt probléma, teljesen jogosan, a szelektív hulladékgyűjtő szigetek körül kialakuló áldatlan állapotok. Emiatt a Szőlő utca 76. számmal szembeni szigetre állandó jelleggel rá van állítva a térfigyelő kamera. Először október 21-én észlelték az operátorok, hogy egy férfi megáll a gépjárművével, majd a konténerek mellé kihelyez nagy mennyiségű szemetet, természetesen illegálisan. A rendszám alapján sikerült azonosítani az elkövetőt, akit a diszpécser visszarendelt a helyszínre. Az úrnak össze kellett takarítani és el kellett szállítania az általa kihelyezett szemetet, valamint köztisztasági szabálysértésért kapott helyszínbírságot. Másodszor október 22-én vették észre a térfigyelő központban, hogy egy kisteherautó áll meg ugyan itt, majd a papírgyűjtő konténert felborítva kiszedik az összegyűjtött papírt belőle és elhajtanak a helyszínről. A rendszám alapján őket is sikerült visszahívnunk a gyűjtőszigethez, majd 50.000,- forintos köztisztasági szabálysértési bírsággal távozhattak.
Szelektív elfogások
- Közzétéve: 2018.10.24. 11:31