A kerület játszótereinek állapota és az azt használók elégedettsége az Önkormányzat és a Közterület-felügyelet számára is kiemelten fontos, ezért közös erővel mindent megteszünk annak érdekében, hogy az esetleges hibák kijavításra kerüljenek.
A Közterület-felügyelet munkatársai már eddig is jó néhány játszótér felújítását elvégezték. Ezúttal a Kecske utcai játszótér padjai és játékai kerülnek sorra.
Terveink szerint augusztus 29-én és 30-án 09:00 órától kerül sor a szükséges karbantartási munkálatok elvégzésére. Szerdán a régi, repedezett festék lecsiszolása, majd másnap az eszközök lefestése valósul meg. A felújítás időszakában a játszótér nem üzemel, erről a kihelyezett plakátjaink tájékoztatják az érdeklődőket. Természetesen várjuk a további lelkes önkéntesek csatlakozását a lakosság köréből is, aki kedvet érez egy közös csiszoláshoz és/vagy festegetéshez, szívesen látjuk 29-én vagy 30-án reggel 09:00 órától.
A festék száradása után játszótér ismét megnyitja kapuit a játszani vágyó gyermekek számára.