Tűzesetek a hétvégén

Vasárnap két esetben is tűz keletkezéséről érkezett a bejelentés a térfigyelő központba. Reggel 07:50 órakor egy Meggy utcai ingatlanhoz kérte a Felügyelet segítségét a rendőrség Tevékenység Irányító Központja. A helyszínen jelen lévő tűzoltók a Közterület-felügyelet és a Rendőrség közös járőrének kiérkezésekor már eloltották a keletkezett tüzet. A telken felhalmozott gallyak és levelek gyulladtak meg. Az ingatlanon bejelentett lakó nincs, ezért a tűzesetről nem tudtunk senkit kiértesíteni. Tekintettel arra, hogy a tűzoltók csak zártöréssel tudtak bejutni az ingatlan területére, ezért az oltási munkák befejezése után a kaput vörös-fehér szalaggal zárták le kollégáink.

A második tűzesetről 11:50 órakor érkezett a rendőrség értesítése, ekkor a Vízimolnár utca egyik panelházához kérték a járőrök segítségét. A helyszínen már jelen lévő tűzoltók tájékoztatása szerint a lakók füstöt észleltek az épületben. Az épület átvizsgálása során nem sikerült megtalálni a füst forrását, az épület áramtalanítását a tűzoltók elvégezték.

Kollégáink mindkét esetben a helyszín biztosításában vettek részt, ezzel segítve a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját. Szerencsére személyi sérülés egyik esetben sem történt.