Folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik a fővárosból az agglomerációba költöznek. A fővárost körülvevő települések lakosságának jelentős része ingázó, ami nagy terhet ró az elővárosi közlekedési hálózatra. A 600 ezer ingázóból valamennyivel több, mint 200 ezren vették igénybe a tömegközlekedést. A személygépkocsival közlekedők száma azonban évről-évre növekszik, így torlódások, forgalmi dugók állandósultak a térség fő közúthálózatain. A folyamatosan növekvő agglomerációs forgalom leginkább a budapesti peremkerületeket sújtja, ezért Óbudának is az egyik legnagyobb gondja a közlekedés. A megnövekedett személygépkocsi forgalom nem csak az állandósuló dugókhoz vezetnek, de a gyalogos-forgalom is nagyobb veszélynek van kitéve. A korábban szinte forgalommentes lakóövezeti részeken is megszaporodtak az autósok, mert kisebb levágásokkal megpróbálják elkerülni a város forgalmasabb részeit. Indokolt lehet ezért új gyalogátkelőket létesíteni, illetve a már meglévő, de forgalmasabb útszakaszokon figyelemfelkeltőbb jelzéseket, különböző forgalomtechnikai innovációkat alkalmazni.
Dr. Kiss László polgármester kezdeményezése alapján egy komplex közlekedésbiztonság javító programsorozat indul a III. kerületben, melynek az első lépése a gyalogos-közlekedés biztonságának javítása. Felmérjük, hogy szükséges-e az útburkolatok minőségét, és a gyalogátkelőhelyek felfestését javítani, továbbá ellenőrizzük, hogy a figyelemfelkeltő táblák és egyéb jelzőeszközök ki vannak-e helyezve. Megvizsgáljuk, melyek azok a frekventált területek, útszakaszok, ahova gyalogátkelőt kell telepíteni. Kiemelt figyelmet fordítunk az iskolák és óvodák környékén található gyalogátkelőkre. Felülvizsgáljuk az oktatási intézmények közelében a további szabályozási és technikai sebességkorlátozások lehetőségét is. A hibás vagy megkopott útburkolati felfestéseket, valamint a szükséges új felfestéseket a Budapest Közút Zrt. illetékes szakemberei javítják ki.
Január 9-én Rózsa László Péter önkormányzati képviselő és Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet vezetője helyszíni szemlét tartottak Békásmegyer és a Kaszásdűlő legforgalmasabb gyalogátkelőhelyeinél és a lakótelep oktatási nevelési intézményeinél. Képviselő úr beszámolt azokról a lakossági panaszokról és javaslatokról, amelyekről a kerületben élőkkel egyeztetett. Felmerült néhány lehetséges megoldás, amellyel jobban figyelmeztethetnénk az autósokat az úttestre lépő gyalogosról. Ilyen figyelemfelkeltő eszköz például a LED fényvisszaverő prizmák úttest burkolatba való építése. A prizmák segítségével, a visszaverődő fény hívja fel az autósok figyelmét a kijelölt gyalogátkelőhelyre. Az oktatási intézmények környezetében felülvizsgálatra kerül a jelenlegi forgalmi rend is a folyamatban lévő „lakó-pihenő” övezetté alakítás keretein belül, annak érdekében, hogy a gyermekek közlekedése, az intézmények megközelítése a lehető legbiztonságosabb legyen.
Bízunk benne, hogy a közeljövőben egy biztonságosabb gyalogos-közlekedést sikerül kialakítanunk kerületünkben! A programsorozattal kapcsolatos, folyamatosan frissülő részletekről a www.obkf.hu weboldalunkon olvashat. Építő észrevételeit, javaslatait várjuk az ugyfelszolgalat@obkf.hu címen is.