Zöldfelületen történő parkolás

Szabálytalan és drága mulatság a fűre parkolás, ennek ellenére gyakran ismétlődő probléma. 2019-ben 1144 esetben indult eljárás fűre parkolás miatt Óbudán. Az elkövetők gyakran arra hivatkoznak, hogy nem volt több parkolóhely és a felület, amire végül megálltak nem füves, hanem kopottas, földes.

Minden kerületben, így Óbudán is egyre több gépjármű van, mint ahány parkolóhely. Ebből adódóan sokan kénytelenek akár az út menti földes vagy zöldfelületnek minősülő területek igénybe venni parkolás céljából, mellyel azonban a legtöbb esetben szabályszegét követnek el. A városi zöldfelületek száma sajnos rohamosan csökken. Azok pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy mindenki tiszta és élhető környezetben éljen. Hogy a maradék zöldfelületek megóvásra kerüljenek, az önkormányzat rendeletben szabályozta a gépjárművekkel történő parkolást.

2019-ben lépett hatályba a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendelet, aminek az egyik előírása erről rendelkezik:

11. § (1) Aki gépi meghajtású járművel vagy ezek pótkocsijával nem járművek közlekedésére rendelt területre függetlenül annak burkolatától (különösen: az úttesttől vagy járdától kiemelt szegéllyel, oszlopokkal, növényzettel, útburkolati jellel, utcabútorokkal vagy más látható módon elválasztott terület, továbbá az a díszburkolattal ellátott terület, ami gyalogosok közlekedésére szolgál) engedély nélkül ráhajt vagy azon várakozik, helyi szabályszegést követ el.

Mi történik, ha mégis zöldfelületre parkoltunk?

Ha a gépjárművezető zöldfelületen parkolt, a közterület-felügyelőnk megvizsgálja, hogy a megállás szabályai betartásra kerültek-e, s ha nem, úgy bírság kiszabásának lehet helye.
Ha a helyszínen vagy az autóban tartózkodik a jogsértő, akkor az alábbi intézkedést végzik a felügyelőink:
– Tájékoztatják az elkövetett szabályszegéssel és a hozzá tartozó bírság kiszabásával kapcsolatban (különösen: aláírás és jogkövetkezményei, fizetési határidő, végrehajtás).
– A személyi adatainak megadásával kiállítják a helyszíni bírságot
– A bírság kinyomtatása után, ha a jogsértő aláírásával igazoltan tudomásul veszi az intézkedést, akkor egy példányt és a csekkszelvényt átadják részére, további jogorvoslatra nincsen lehetőség
Amennyiben a gépkocsi vezetője nem írja alá a helyszíni bírságot, vagy már az elején a tájékoztatásnál nem fogadja el, akkor a közterület-felügyelő a bírságolástól eláll és feljelentést tesz.

Ha nincs a helyszínen a szabályszegő, akkor forgalmi rendszám alapján felügyelőink megírják a távolléti helyszíni bírságot, amelyet nyomtatás után, csekkel együtt kihelyeznek a jármű szélvédőjére.

A tájékoztatás tartalmazza különösen:
a) a helyszíni bírságot kiszabó szerv megnevezését, székhelyét és telefonszámát,
b) az intézkedés időpontját és helyét, a gépjármű rendszámát,
c) a jogszabályi alap megjelölését, valamint a jogsértő cselekmény rövid leírását, továbbá
d) a helyszíni bírság kiszabására jogosult személy azonosító számát és aláírását.
Ha az Ön lakókörnyezetében is valaki rendszeresen zöldfelületre áll autójával, akkor a legjobb, ha ezt bejelenti, a közterület-felügyelőnk a helyszínre megy és megteszi a szükséges intézkedést. Ilyen esetben hívja a nap 24 órájában elérhető telefonos ügyfélszolgálatunkat a +36 1 453 2618 számon.