A Békásmegyeri Közösségi Házban tartotta meg 3. lakossági fórumát az ÓBKF

A Békásmegyeri Közösségi Házban tartotta meg 3. lakossági fórumát az ÓBKF

November 23-án lakossági fórumot tartott Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet az IV., a VII., és a VIII. körzetben élők számára. Az eseményen részt vettek: Kuba Richárd (IV. körzet), Hajdú Pál (VII. körzet) és Körtvélyi Kálmán (VIII. körzet) területi felügyelők.  A fórumon a lakóknak lehetőségük volt a közterületekkel kapcsolatos észrevételeiket, problémáikat megosztani a jelenlévő felügyelőkkel.

Az eseményen szóba került többek között:

– A társasházak körüli területek rendben tartásának ügye.

– Felmerült egy adott területen a fizető parkolási övezet bevezetésének javaslata.

– A lakossági észrevételekkel, problémákkal kapcsolatos bejelentések menete. Szó esett arról, hogy miért fontos egy ügy kivizsgálása során a pontos, hivatalos bejelentés.

Ezúton is köszönjük azoknak a lakóknak, akik személyes észrevételeikkel segítették Felügyeletünk munkáját! A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban a felügyelők a szükséges tájékoztatást megadták, azok a problémák, amik további intézkedést igényelnek, a szükséges intézkedéseket megteszik. A részt vevő lakosság üdvözölte a fórum lehetőségét, mely jó hangulatban telt és sok problémát sikerült tisztázni.

Hasonló fórumokat a jövőben is fogunk tartani, előreláthatólag tavasszal és ősszel, amiről kellő időben fogjuk az érdeklődőket tájékoztatni honlapunkon (www.obkf.hu) és facebook oldalunkon.