A fűre parkolás komoly bírsággal is járhat

A zöldfelületek megóvása érdekében önkormányzat rendeletben szabályozta a gépjárművekkel történő parkolást. 2020-ban 1769 esetben intézkedtek felügyelőink zöldfelületen történő parkolás miatt Óbudán.

Sajnos minden nagyvárosban több gépjármű van, mint ahány parkolóhely, mivel manapság egyre gyakoribb, hogy egy háztartásban több autóval is rendelkeznek. A lakótelepekhez tartozó parkolóhelyek kialakítását az évtizedekkel ezelőtti igényekhez igazították, amikor még fele ennyi autóval közlekedtünk. Sokan akár az út menti földes vagy zöldfelületnek minősülő területeket használják parkolás céljából, mellyel sok esetben szabályszegést követnek el. A városi zöldfelületek száma csökken, pedig nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy tiszta és élhető környezetben éljünk. Hogy a maradék zöldfelületek megóvásra kerüljenek, az önkormányzat rendeletben szabályozta a gépjárművekkel történő parkolást.

Alapvetően maga a KRESZ is úgy rendelkezik, hogy járművel parkolni az úttesten szabad, nem pedig például a mellette lévő, füves vagy földes területen. Járművel megállni az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad. Illetve nagyon fontos, hogy a lakóövezetekben kialakított, táblával is jelölt parkolókban szabad leállnunk autónkkal.

2019-ben lépett hatályba a közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendelet, aminek az egyik előírása erről rendelkezik:

  1. § (1) Aki gépi meghajtású járművel vagy ezek pótkocsijával nem járművek közlekedésére rendelt területre függetlenül annak burkolatától (különösen: az úttesttől vagy járdától kiemelt szegéllyel, oszlopokkal, növényzettel, útburkolati jellel, utcabútorokkal vagy más látható módon elválasztott terület, továbbá az a díszburkolattal ellátott terület, ami gyalogosok közlekedésére szolgál) engedély nélkül ráhajt vagy azon várakozik, helyi szabályszegést követ el.

Mi történik, ha mégis zöldfelületre parkoltunk?

Ha a gépjárművezető zöldfelületen parkolt, a közterület-felügyelőnk megvizsgálja, hogy a megállás szabályai betartásra kerültek-e, s ha nem, úgy bírság kiszabásának lehet helye.
Ha a helyszínen vagy az autóban tartózkodik a jogsértő, akkor az alábbi intézkedést végzik a felügyelőink:

– Tájékoztatják az elkövetett szabályszegéssel és a hozzá tartozó bírság kiszabásával kapcsolatban (különösen: aláírás és jogkövetkezményei, fizetési határidő, végrehajtás).

– A személyi adatainak megadásával kiállítják a helyszíni bírságot

– A bírság kinyomtatása után, ha a jogsértő aláírásával igazoltan tudomásul veszi az intézkedést, akkor egy példányt és a csekkszelvényt átadják részére, további jogorvoslatra nincsen lehetőség

Amennyiben a gépkocsi vezetője nem írja alá a helyszíni bírságot, vagy már az elején a tájékoztatásnál nem fogadja el, akkor a közterület-felügyelő a bírságolástól eláll és feljelentést tesz.

 

Ha nincs a helyszínen a szabályszegő, akkor forgalmi rendszám alapján felügyelőink megírják a távolléti helyszíni bírságot, amelyet nyomtatás után, csekkel együtt kihelyeznek a jármű szélvédőjére.

A tájékoztatás tartalmazza különösen:

  1. a) a helyszíni bírságot kiszabó szerv megnevezését, székhelyét és telefonszámát,
  2. b) az intézkedés időpontját és helyét, a gépjármű rendszámát,
  3. c) a jogszabályi alap megjelölését, valamint a jogsértő cselekmény rövid leírását, továbbá
  4. d) a helyszíni bírság kiszabására jogosult személy azonosító számát és aláírását.

Ha az Ön lakókörnyezetében is valaki rendszeresen zöldfelületre áll autójával, akkor a legjobb, ha ezt bejelenti, a közterület-felügyelőnk a helyszínre megy és megteszi a szükséges intézkedést. Ilyen esetben hívja a nap 24 órájában elérhető telefonos ügyfélszolgálatunkat a +36 1 453 2618 számon.

fure parkolas1