Egyre több az illegális szemét Békásmegyeren

Felügyeletünk munkatársai a mai napon Rózsa László Péter képviselővel helyszínbejárást tartottak Békásmegyeren, a Juhász Gyula utca, a Hatvany Lajos utca, a Gyűrű utca, a Hadrianus utca és a Jós utca környékén. A bejárás során sajnos több helyszínen is lerakott, kisebb és nagyobb méretű szeméttel (mint pl: ágybetét, bútorlapok), és egyéb kommunális hulladékkal találkoztak. Ezek a hulladékok jellemzően a kapualjakban, az árkádok alatt, valamint a házak előtti füves területen voltak kihelyezve.

Hosszú ideje az egyik legelhanyagoltabb a Hatvany Lajos utca 14. szám alatti ház közvetlen környezete. A mai napon készített fényképeken is jól látható a hatalmas mennyiségű mindenféle hulladék a ház árkádja alatt. Ezek összegyűjtéséről és elszállításáról a közös képviselet köteles gondoskodni. Az erre vonatkozó 48/1994. (VIII. 1.) Fővárosi Közgyűlési rendelet az irányadó, melynek 3. § 1) bekezdésének a) pontja szerint „az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) köteles gondoskodni: az ingatlan – beleértve az ingatlan nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészletet is – és az ingatlan előtti járda, továbbá a járda és a kocsiút közötti kiépített vagy kiépítetlen terület gondozásáról, tisztán tartásáról, szemét- és gyommentesítéséről, hó eltakarításáról és síkosság mentesítéséről.” Ezek alapján a társasházak esetében a közös képviselő, a gondnok vagy a lakók kötelesek gondoskodni az illegálisan lerakott hulladékok elszállításáról, a társasházban lévő szelektív hulladékgyűjtő edények rendeltetésszerű használatáról.

Sajnos sok esetben a közös képviselő nem tesz eleget a fenti, rendeletben szabályozott kötelezettségnek, így fordulhat elő, hogy tetemes mennyiségű hulladék gyűlik össze a ház környékén, melyet jellemzően Felügyeletünk munkatársai tisztítanak meg rendszeresen. A megoldás talán az lehet, ha felvesszük a harcot az illegális hulladéklerakókkal, erre pedig a leghatékonyabb eszköz a tettenérés.  Ezért, amennyiben hulladéklerakást észlel, kérjük, hogy jelezze felénk a nap 24 órájában hívható +36 1 453 2618 as telefonszámon.