Fejlemények a patakszennyezési ügyben

Január 31-én írt cikkünkben beszámoltunk az Aranyhegyi patakba került óriási mennyiségű építési hulladékról, mely nagymértékben szennyezi a patak vizét, és amely ellen a környezetvédők teljesen jogosan emelték fel a szavukat.

Azóta kiderült, hogy az ott lévő ingatlan tulajdonosa hordta oda a törmeléket, sittet. Mindezt annak érdekében tette, mert a nagy esőzések teljesen elmosták a patakpartot. Szinte teljes egészében leszakadt a patak oldala, ezzel veszélyeztetve a közelében lévő épületeket és egyéb értékeiket. Mivel az ott lakók attól féltek, hogy a partoldal bármelyik pillanatban leszakadhat, ezért hamarjában mindent oda hordtak, amit csak találtak. Nem gondolták, hogy ezzel ilyen mértékű környezetszennyezést követnek el.

A patakba hordott hulladékot február 12-ig el kell távolítaniuk, a közterület-felügyelet részéről pedig vállaltuk, hogy felvesszük a kapcsolatot az illetékesekkel, akik soron kívül intézkednek a partoldal feltöltésére, és az eredeti part visszaállítására. A part oldalának megerősítése valóban nem tűr halasztást, hiszen egy nagyobb esőzés bekövetkezte esetén teljesen leszakadhat és így a víz elöntheti a környéken lévő házakat. Reményeink szerint így a helyzet rövid időn belül megoldódik, mindenki megelégedésére.