Felkészülés a halottak napjára, kerületi komposztálási program – A Városüzemeltetés elmúlt két hete

Az elmúlt két hét is feladatokban gazdag időszaka volt Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet Városüzemeltetési és Köztisztasági Osztályának.

Több óvoda és más kerületi intézmény fertőtlenítését végeztük el a járvány terjedésének megakadályozása céljából.

Hogy a mindenszentek és a halottak napján tiszta, és rendezett közterületek fogadják a megemlékezőket, munkatársaink az Óbudai és a Tamás utcai temetők környékén végeztek nagytakarítási munkálatokat.

Lakossági komposztálási program keretében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2 db 7 köbméteres komposztálóedényt vásárolt, amelyek a Fodros utcai Általános Iskola és a Kiserdei Általános Iskola udvarán lettek elhelyezve. A program egyik fontos eleme volt a lakossági helyben történő komposztálás ösztönzése.

Osztályunk munkatársai részt vettek a „Takarítsuk meg az országot” projektben, melynek keretében 10 helyszínen számolták fel az illegális hulladékot. Ezekről a helyszínekről mintegy 18 köbméter hulladék került elszállításra. Továbbá öt alkalommal szerveztek közösségi összefogáson alapuló szemétszedést és takarítást, melyek Óbuda valamennyi területrészének egy-egy kisebb részét érintette. A szemétszedések keretében mintegy 108 fő részvételével 13 köbméternyi eldobált szemetet és 8 köbméternyi lombot gyűjtöttek össze.

Folytatódott a virágágyások beültetése árvácskával. A virágágyások kitakarítása, alapos gyomtalanítása és feltöltése már korábban megtörtént, ezt követte a virágok beültetése.

Járdaseprésre és utcabútor takarításra is több helyen került sor a kerületben, összesen 7 helyszínen 7 bútort tisztítottak, illetve javítottak meg.

Utakat és járdákat újított fel az Önkormányzat szerződött partnere, valamint akadálymentesített közel 1120 négyzetméteren.

A külterületi kaszálások és a parlagfű-mentesítési munkálatok folyamatosan zajlanak.

Eldobott szemetet és illegális hulladékot is nagy számban gyűjtöttek be munkatársaink. Mintegy 30 köbméter hulladék gyűlt így össze.

A játszóterek takarítása és karbantartása is fontos feladata a Városüzemeltetési és Köztisztasági Osztálynak. Ellenőrizték a napvitorlák, a homokozók, a hinták, a mászókák, a csúszdák állapotát, és a meghibásodott eszközöket kijavították. Kitakarították és ellenőrizték a Miklós téri, a Kórház, a Meggyfa, a Jós, a Juhász Gyula, a Nagyszombat, a Kanóc, a Szindbád utcai játszótereket.

5 helyszínre új hulladékgyűjtő edényeket helyeztek ki kollégáink, kerületszerte 17 darab megjavításra került.

Mintegy 450 folyóméteren tisztították meg az esővíz elvezető árkokat.