Felügyelők találtak rá az eltűnt kisfiúra

Április 4-én az Óbudai-Szigeten járőrszolgálatot ellátó felügyelőinktől kért segítséget egy fiatal anyuka, mert eltűnt a hétéves gyermeke. A család a szigeten biciklizett, amikor az egyik kisfiú a kerékpárjával felgyorsult és látótávolságon kívülre került. A család többi tagja nem érte őt utol, illetve feltehetően el is kerülték egymást.
A párban járőrszolgálatot ellátó felügyelőink szétváltak és külön-külön indultak el a kisfiú megkeresésére. Az elveszett gyermekre végül a Honvéd kikötő közelében talált rá a közterület-felügyelőnk, aki erről értesítette az aggódó édesanyát és odavitte hozzá kisfiát. Az édesanya nagyon boldog volt és megköszönte a felügyelők segítségét.

Mit tegyünk, hogy megelőzzük gyermekünk elcsellengését?

A családi kirándulásoknál a nyugodt kikapcsolódás érdekében a legfontosabb, hogy együtt maradjon a család. Fontos, hogy minden gyermek a szülők látótávolságán belül mozogjon. Azonban óhatatlanul megtörténhet velünk, hogy gyermekünk eltávolodik tőlünk, esetleg kalandvágyból más útvonalat választ, mint amit korábban megbeszéltünk vele. Érdemes ezért a családi kirándulások előtt ezekre a nem várt helyzetekre felkészülni. Indulás előtt adjunk a gyermekünknek sípot, írjuk fel a telefonszámunkat a hátizsákjára vagy a kerékpárjára. A kirándulás előtt tudatosítsuk a gyermekünkkel, ha eltévednek, lehetőleg maradjanak egy helyben és kérjen segítséget bárkitől.