Fontos: Itt ne kerékpározzunk!

Szeretnénk felhívni a figyelmet két olyan frekventált III. kerületi helyszínre, ahol csak tolhatjuk a kerékpárunkat, de azon nem közlekedhetünk. Közterület-felügyelőink visszatérően ellenőrzik ezeket a helyszíneket, mivel számos lakossági bejelentést kapunk és mi is azt tapasztaljuk, hogy néhány kerékpáros figyelmen kívül hagyja a kerékpárral behajtani tilos táblákat balesetveszélyes helyzetet okozva ezzel.

 

A Tímár utcai HÉV-megálló felüljárója:

Kerékpárút halad az Árpád Fejedelem útja mellett a járdán, azonban a Tímár utcától kezdődő felüljárón – ahogy a képen látható KRESZ-táblák is jelzik – a bicikli út megszűnik és a felüljáróra kerékpárral behajtani tilos. A jelzések értelmében a felüljárón csak tolni szabad a kerékpárt. Veszélyes lenne itt kerékpárral közlekednünk mivel a felüljáró a HÉV-megálló gyalogos forgalmát is kiszolgálja.

itt ne kerekparozzunk 1

 

A Laktanya – Hajógyár utcai kereszteződés:

A Laktanya utcában szabadon kerékpározhatunk, azonban ahogy elérjük a Hajógyár utcai kereszteződést, a biciklinkről le kell szállnunk és már csak tolnunk szabad a további szakaszon. Ennek az útnak a folytatása ugyanis a HÉV-megálló peronja. Mivel a megállóban sok gyalogos közlekedő van, tilos itt kerékpározni. A Szentlélek tértől ismét kerékpárúton közlekedhetünk.

itt ne kerekparozzunk 2

 

Óbuda-Békásmegyer a 2020. évben elnyerte a kerékpárosbarát település címet. A biciklizés nagymértékben hozzájárul a környezetbarát közlekedéshez és hatékony eszköze az egészségmegőrzésnek, azonban fontos, hogy ezt a közkedvelt tevékenységet mindenhol mások biztonságát megőrizve, odafigyeléssel űzzük.

 

Köszönjük a megértésüket és együttműködésüket!