Július utolsó hétvégéjén a Duna III. kerületi szakaszán a közterület-felügyelet vízi járőrei több alkalommal is beavatkoztak, hogy megakadályozzák az esetleges baleseteket és garantálják a folyón tartózkodók biztonságát.
2024. július 27-én egy kisgéphajó öt fővel a fedélzetén sodródott a Duna mederközepén, miután ismeretlen okból leállt a motorja. A közterület-felügyelet vízi járőrei gyorsan a helyszínre érkeztek, és az utasokat biztonságosan a kiindulási helyükre vontatták. A mentés ideje alatt személyi sérülés és anyagi kár nem történt.
2024. július 28-án, vasárnap ismét egy kisgéphajó került bajba a Dunán. A fedélzeten tartózkodó két személy karjelzésekkel figyelmeztette vízi járőreinket, hogy segítségre van szükségük. A járőrök rövid időn belül elérték őket, és a hajót utasaival biztonságosan kivontatták. Személyi és tárgyi sérülés ebben az esetben sem történt.
Ugyancsak vasárnap egy család kenuzni indult, azonban az egyik gyermek nem viselt mentőmellényt, ami rendkívül veszélyes. A közterület-felügyelet járőrei figyelmeztették őket a mentőmellény viselésének fontosságára, amely életet menthet egy esetleges baleset során.
Délután a Római-parti Plázs kijelölt szabadstrandján egy férfi a bójákon kívülre úszott, ahol a fürdőzés már tiltott. A járőrök azonnal közbeléptek, és figyelmeztették a férfit, hogy tartsa be a biztonsági előírásokat.
Az időben érkező segítség és a figyelmeztetések révén sikerült elkerülni a komolyabb baleseteket, és biztosítani a Duna látogatóinak nyugodt pihenését.