Hétvégi bevetésen a vízi járőrök

A Közterület-felügyelet és a rendőrség közös vízi járőrei közbiztonsági ellenőrzést tartottak hétvégén a Duna Római-part menti szakaszán. Több tucatnyi kisgéphajó dokumentumait és a kapitányok engedélyeit is ellenőrizték. Az esetek döntő többségénél mindent rendben találtak. Történt néhány jogsértés is, amelyekkel szemben a járőröknek fel kellett lépniük.

Műszaki mentés egy kisgéphajónál

Június 27-én a kormányberendezés meghibásodása miatt manőverképtelen lett egy kisgéphajó a Duna Római-part szakaszán. A jármű fedélzetén összesen 4 személy tartózkodott. A vízi járőrök a hajót kivontatták a kiindulási állomásukra, így végül az utasok biztonságban kijutottak a partra.


Vízbe borult egy kajakos

Járőreink mentették ki a Dunába borult kajakos lányt, aki június 28-án, szombaton edzés közben került bajba. A csónakjába kapaszkodva kiáltozott segítségért, amikor a munkatársaink rátaláltak. A nagy hullámzások miatt billent át a hölgy kajakja és az erős sodrás miatt nem tudott a partra úszni. Járőreink azonnal a segítségére siettek és egy közeli stégre kiemelték. A kimentett sportolóhoz nem kellett mentőt hívni.

A Dunában fürdőzött egy fiatalokból álló társaság

Június 28-án egy fiatalokból álló társaság a Római-part egyik stégéről ugráltak a Dunába. A járőrök azonnal kiküldték a vízből az öt fős társaságot, mivel a Duna teljes budapesti szakaszán tilos a fürdőzés. A felügyelőnk szóbeli figyelmeztetésben részesítette a kiskorúakat.
A stégről való ugrálás akár életveszélyes is lehet, mivel a part közelében a meder sekélyesebb. Továbbá Budapesten igen erős a Duna sodrása, emiatt nagyon nehezen lehet belőle kiúszni.

Szabálytalanul a SUP-deszkán

Június 28-án a vízi járőreink két férfit küldtek ki a Dunából, mivel mentőmellény nélkül eveztek egy SUP-deszkán. A folyó ugyanolyan közlekedési hely, mint az országút. A SUP a Hajózási Szabályzat szerint vízi sporteszköz, így kortól és úszótudástól függetlenül minden használójának kötelező a mentőmellény viselése.