Intézkedés zavart személlyel szemben

Péntek este a térfigyelő szolgálatot teljesítő kollégák miközben járőr útvonalukon folytattak ellenőrzést, egy állampolgár kért segítséget a Juhász Gyula utca 2-4. közötti parknál ordítozó, és dülöngélő fiatal férfihez, aki a bejelentő elmondása szerint már többször elesett.

A férfi a megadott címen feltalálásra került, azonban a rendőr kolléga felszólításának nem tett eleget, és megkísérelt az intézkedő kollégák elől elszaladni. Miközben megpróbált bejutni az egyik lakóház hátsó ajtaján, fejjel a lakóház falának esett. A szolgálatot teljesítők miután utolérték, egy közeli padhoz kísérték és leültették. A személy zavart állapotban volt, az intézkedő kollégák kérdéseire pontos választ nem tudott adni. Személyi igazolványát többszöri felszólítás ellenére sem adta át, egyéb papírjait a földre dobálta. A padról többször próbált felállni, de elesett, valamint a rendőri intézkedésnek is ellenállt.

Az intézkedő kollégák a további sérülésektől megóvandó, mentőt kértek a helyszínre, akiknek a kiérkezéséig több kerületi rendőrségi tagállomást is helyszínre kellett kérni, mivel a fiatalember mindenáron távozni akart.

A kiérkező mentők a fiatalembert a mentőben elhelyezett hordágyhoz szíjazva további ellátás céljából a detoxikálóba szállították, melyhez rendőri kíséretet kértek.