Járvány idején is felügyelünk

Közzétéve: 2020.03.19

Felügyelőink járvány idején is ellenőrzik a közterületek rendjét és tisztaságát. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat megbízatásából elvégezzük a szükséges óvintézkedéseket, hogy a lakók biztonságban lehessenek veszélyhelyzet idején.

Az elrendelt intézkedések keretében bezártuk, illetve kordonokkal elzártuk a III. kerület közigazgatási területén lévő játszótereket és fitness parkokat.

Önkormányzatunk a központi intézkedések figyelembevételével arra kérte a kerület 70 év feletti lakosait, hogy lakóhelyüket lehetőség szerint ne hagyják el, mivel jelenleg ők a legveszélyeztetettebbek. Egyúttal az Önkormányzat segítséget nyújt, ha a környezetükben nincs olyan ismerős, családtag, akire számíthatnak. Az óbudai szociális gondozókkal együttműködve Felügyeletünk részt vesz ezen személyek részére történő segítség nyújtásban, így kiemelten a vásárlásaik lebonyolításában.

A kerület gondozásában lévő parkok kültéri bútorait kapacitásunkhoz mérten fertőtlenítjük és folyamatosan ellenőrizzük tisztaságukat.

Járőrszolgálatot ellátó felügyelőink rendszeresen és visszatérően bejárják a III. kerület frekventált területeit, utcáit és parkjait. Ha rosszul lett, bajba jutott személyt észlelünk, a korábbi eljárásainkhoz hasonlóan azonnal segítünk, amennyiben szükséges, mentőt is hívunk.

Ügyelünk, hogy a fedélnélküliek is minél hamarabb biztonságos szállásokra kerülhessenek, hiszen köztük sok az idős és legyengült egészségállapotú.

Továbbra is fellépünk a parkolási szabálysértések ellen, hiszen ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy minden lakóház, és bármely egyéb épület bejárata megközelíthető legyen a mentősök számára.

A Közterület-felügyelet személyes ügyfélfogadását 2020.03.13-tól határozatlan időre felfüggesztettük. A Közterület-felügyelet hatáskörébe tartozó bejelentéseiket továbbra is akadálymentesen megteheti az éjjel-nappal hívható a +36 1 453 2618 telefonszámon, a +36 1 453 2619 fax számon, vagy az ugyfelszolgalat@obkf.hu e-mail címen.

A járvánnyal kapcsolatos aktuális III. kerületi információkat elolvashatja az Önkormányzat által létrehozott koronavírus-információk oldalon: https://obuda.hu/koronavirus-informaciok