Karambolozott majd szó nélkül elhajtott

Ittasan ült a volán mögé, majd karambolozott az a férfi, akit a közterület-felügyelet járőrei fogtak el péntek este a Juhász Gyula utcában.

2024. február 9-én, a késő esti órákban a közterület-felügyelet járőrei a Hatvany Lajos utcában haladtak a szolgálati járművel, amikor egy férfi leintette őket. A középkorú férfi arról számolt be, hogy az autójának ütköztek, majd a balesetet okozó személy szó nélkül továbbhajtott a Juhász Gyula utca irányába. A járőrök azonnal az elkövető felkutatására siettek. A Juhász Gyula utcában meg is találták a keresett személygépkocsit, amelyben benne ült a sofőrje. A felügyelők sérülés nyomokat láttak az autón. A vezetőhöz kérdéseket intéztek: például tudja-e, hogy balesetet okozott? A férfi nem ismerte el a tettét. Ekkor a járőrök felszólították, hogy szálljon ki az autóból, majd megmutatták neki a sérülésnyomokat. A férfi lehelletén erős alkohol szagot lehetett érezni, be is ismerte az alkoholfogyasztás tényét, de kikérte magának, hogy ehhez nincs közük a közterület-felügyelőknek. Ezt követően a férfi visszaült az autójába és elhajtott. A járőrök utána siettek és a Királyok útjánál ismét rátaláltak a baleset feltételezett elkövetőjére. A férfit tájékoztatták, hogy intézkedés alá vonják, majd kérték, hogy igazolja magát, de ennek nem tett eleget, sőt a helyszínről ismét távozni akart. A járőrök megpróbálták visszatartani a férfit, de felszólítás ellenére erőszakosan távozni készült. Ezért egyik járőr testi kényszert alkalmazott, és a távozás megakadályozására megbilincselte a férfit. Az Őrszem járőrök rendőrségi segítséget kértek a helyszínre. A kiérkező rendőrök vizsgálatai során beigazolódott, hogy a férfi ittas volt. Az 50 éves budapesti lakosú személyt a rendőrség előállította a Budapest III. Kerületi Rendőrkapitányságra.