Két emberrel a fedélzetén sodródott egy csónak a Duna közepén

A Duna III. kerületi szakaszán elromlott egy csónak hajómotorja, így az irányíthatatlanná vált. Két emberrel a fedélzetén sodródott a kisgéphajó a dunai nemzetközi hajóúton.

 

Vasárnap délelőtt eddig ismeretlen okból egy csónak hajómotorja leállt és ezek után irányíthatatlanul sodródott a Duna közepén. A Közterület-felügyelet és a BRFK Dunai Vízi rendészet közös járőrei éppen a Duna Római-part menti szakaszán láttak el szolgálatot, amikor észrevették a szerencsétlenül járt hajósokat. Munkatársaink a szolgálati vízi járműjükhöz rögzítették a csónakot és kivontatták az Újpesti-öbölbe. Személyi sérülés nem történt.

A Duna fontos nemzetközi hajóút. Kiemelt szerepet játszik a part menti országok gazdasági életében, elsősorban a teherfuvarozás miatt. Éppen ezért a Duna közepén gyors és nagyméretű teherszállító hajók közlekednek. Ha a közelükbe sodródik egy irányíthatatlan kisgéphajó, annak komoly következményei lehetnek.

 

Fontos tudni, mielőtt vízre szállunk:

A hajózás egy kis odafigyeléssel az egyik legélvezetesebb szabadidős tevékenység, azonban mielőtt útnak indulnánk, győződjünk meg a hajó állapotáról, hogy a kapitány, vagy aki vezeti a kisgéphajót kellőképpen felkészült és tapasztalt-e! Motorcsónak vezetésére az a személy lehet jogosult, aki legalább a 18. életévét betöltötte, úszni tud, valamint belvízi kisgéphajó vezetői engedéllyel rendelkezik. Mielőtt kihajóznánk, mondjuk el valakinek, aki a parton maradt, hogy merre megyünk, és körülbelül mennyi idő múlva tervezzük a visszatérésünket! Mindig legyen nálunk valamilyen kommunikációs eszköz, akár egy mobiltelefon vagy hajózási adóvevő. Viseljünk mindig mentőmellényt! Még ha profi úszók vagyunk, akkor is érhetnek váratlan helyzetek.