Alig egy hét alatt óriási változás várható az időjárásban, beköszönt az igazi téli idő: az esőzést egyre inkább havazás váltja fel.
Ilyenkor visszatérően előforduló probléma az úttestekre kerülő sárfelhordás, mely a csapadékos időjárási körülmények hatására fokozottan jelentkezik. Minden esetben fokozott veszélyt jelent a közúti közlekedésben részt vevőkre, hiszen rontja a gépkocsik gumiabroncsainak tapadási képességét. Nagyon veszélyes, ha egy autós egy sárfelhordásos szakaszon megy át, könnyen megcsúszhat és így akár személyi sérüléses baleset is előfordulhat. Természetesen ez a jelenség nem csak a személyautókra veszélyes, hanem a kerékpárosokra is.
A KRESZ rendelkezése szerint, aki a közutat beszennyezte vagy a közútra a közlekedés biztonságát, zavartalanságát hátrányosan befolyásoló tárgyat juttatott, köteles a keletkező veszély elhárításáról gondoskodni, valamint a földútról szilárd burkolatú útra való ráhajtás előtt a járműről a rátapadt sarat – amely a szilárd burkolatú utat beszennyezheti – eltávolítani. Ha ezt nem teszi meg, az közlekedési szabálysértésnek minősül. Ezen felül a szennyeződést okozó jármű vezetője felelős minden olyan balesetért, kárért, amit a szennyezéssel, sárfelhordással okoz. Jó tudni azt is, hogy a sárfelhordás felelősét utólag is megbüntethetik, ha kiderül, ki az okozó. Az Önkormányzat szakemberei által elvégzett tisztítási munka költségeit utólagosan is ráterhelhetik az érintettre.
Azokat a területeket, ahol gyakori a sárfelhordás előfordulása, a közterület-felügyelet fokozottan ellenőrzi. Építkezések környékén a legjellemzőbb az előfordulása, de megfigyelhető a földutak és az aszfaltozott utak kereszteződésének közelében is.
Amikor ilyet észlelnek, kollégáink figyelmeztetik az illetékeseket a veszélyhelyzetre, súlyosabb esetben a felügyelők helyszíni bírságot szabhatnak ki, vagy szabálysértési feljelentést tehetnek azzal a járművezetővel szemben, aki gépével beszennyezi az utat, és nem takarítja le.
Az autósok szintén sokat tehetnek a testi épségükért, ha számítanak a balesetveszélyre és az út-, illetve látási viszonyoknak megfelelően közlekednek. Nagyobb követési távolság tartásával, előrelátóbb vezetéssel időben észlelhető a lehetséges veszélyhelyzet. Az úttesten lévő sárfelhordást minden esetben fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel közelítsék meg, felkészülve arra, hogy a sáros, csúszós szakaszt szükség esetén ki tudják kerülni.
A téli hónapokban a legnagyobb odafigyelés ellenére is találkozhatunk a sárfelhordás következtében megváltozott közlekedési feltételekkel, ezért kérjük, hogy a közlekedés biztonsága érdekében fokozott körültekintéssel közlekedjenek a szennyeződött útszakaszokon!