Lakossági fórumot tartott az ÓBKF a 3K-ban.

November 17-én lakossági fórumot tartott Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet a II.,  III., IV., V. körzetben élők számára. Az eseményen részt vettek: Táborszki Attila (II. körzet), Horányi Ferenc (III. körzet), Kuba Richárd (IV. körzet), és Gombos Márk (V. körzet) területi felügyelők. Továbbá jelen voltak Hajdú Pál csoportvezető és Tóth József igazgató-helyettes. A fórumon a lakóknak lehetőségük volt közterületekkel kapcsolatos észrevételeiket, problémáikat megosztaniuk a jelenlévő felügyelőkkel.

 

Az eseményen szóba került többek között:

–          Az épületek körüli lehullott lombozat takarítása kinek a feladata? Kinek kell jelezni?

–          Kutyasétáltatás, kutyaürülék, póráz nélküli sétáltatás kérdése.

–          Lakótelepen várakozó, elhagyatottnak, elhanyagoltnak látszó járművek kérdése.

–           Mi a különbség a hatósági jelzés nélküli járművek és az egyéb okból forgalomképtelennek minősülő, ám forgalmi rendszámmal rendelkező járművek közterületi elhelyezése és elszállítása között?

–          Római úti lakótelep parkolási zónába bevonásának kérdése, valamint lehetséges-e önerőből gyeprácsos szerkezetű várakozóhelyek létesítése, milyen engedélyek beszerzése szükséges ehhez?

–           Határ út, Rozália utca és Aquincum Hév megálló környéke a forgalomcsillapító bordák szükségesek, illetve a meglévők felülvizsgálata?

–           Víznyelő utca konkrét probléma, hogy a hulladék elszállítását végző járművek nem tudnak az utcába bekanyarodni az útkereszteződésben álló járművek miatt.

 

Ezúton is köszönjük azoknak a lakóknak, akik személyes észrevételeikkel segítették Felügyeletünk munkáját! A felmerülő kérdésekkel kapcsolatban közterület-felügyelőink a szükséges tájékoztatást megadták, azok a problémák, amik további intézkedést igényelnek, a szükséges intézkedéseket megteszik. A részt vevő lakosság üdvözölte a fórum lehetőségét, mely jó hangulatban telt és sok problémát sikerült tisztázni.