Leszakadt az autó kereke, majd egy másik járműnek csapódott

Leszakadt a kereke egy frissen vásárolt használt autónak a Szentendrei úton. A levált kerék pattogva átrepült az úttesten a szembejövő forgalmi sávba, majd egy ott közlekedő személygépkocsinak csapódott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

Április 24-én a szolgálatukból pihenő időre visszainduló járőreink éppen a Szentendrei úton haladtak, amikor egy közúti balesetnek lettek a szemtanúi. A menetirányuk szerinti oldalon közlekedő fehér Skoda bal első kereke levált, majd átrepült a Szentendrei út túloldalára, ahol egy fekete Ford típusú gépjárműnek csapódott. Az autó bal eleje összetört. Ezután a felügyelők szolgálati autójukkal félreálltak és a baleset helyszínére siettek, ahol megállapították, hogy személyi sérülés feltehetően nem történt. Szerencsére egy arra közlekedő mentő is megállt ellenőrzés céljából, de ellátásra senki sem szorult. A felügyelők a rendőrség kiérkezéséig biztosították a helyszínt.

leszakadt auto kerek2

A fehér Skoda típusú gépjármű vezetője elmondta, az autót aznap vásárolták egy magánszemélytől. Nem sokkal a baleset előtt már azt tapasztalták, hogy amikor felengedik a gázt, az autó rázkódik. Az autóval félreálltak egy közeli benzinkúton, hogy átnézzék, mi okozza a rángást.  Végül a sofőr és az utasa úgy döntöttek, visszamennek az autó korábbi tulajdonosához megbeszélni a problémát. A baleset a visszaút során történt körülbelül a Szentendrei út és a Reményi Ede utca kereszteződésénél.

leszakadt auto kerek3

A Skoda típusú gépjármű vezetője a vétségét a műszaki hibára vonatkozólag elismerte, ezért őt szabálysértési helyszíni bírságban részesítették. Miután a rendőrség átvette az ügyet, a közterület-felügyelők elhagyták a helyszínt.