Lezárult az idei lomtalanítás: példaértékű összefogás és együttműködés

Befejeződött az idei lomtalanítás, mely minden eddiginél gördülékenyebben zajlott. Köszönjük az FKF Zrt. és az önkormányzat köztisztasági csoportjának magas szintű munkavégzését és helytállását, valamint a lakosság példaértékű összefogását és együttműködését.

Az idei évi lomtalanításban a kerületiek mintegy 15 százalékkal több hulladékot helyeztek ki, mint a tavalyi lomtalanításkor. Összesen 23.220 köbméter hulladékot szállított el az FKF Zrt., amely 9 olimpiai úszómedencét tölthetne meg. Veszélyes hulladékból 21 tonnát szállítottak el. Zömmel gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat és festékmaradványokat.

A lomtalanítás fővárosi közszolgáltatás. Ennek ellenére a kerületi önkormányzati intézmények és a rendészeti együttműködők is jelentős munkát vállaltak a folyamatban azért, hogy a lakosság komfortérzete és a közterületek rendje a lehető legkisebb csorbát szenvedje.

A felkészülés időszakában nagy hangsúlyt fektettünk a lakosság folyamatos tájékoztatására: plakátokat készítettünk, amelyeken az általános információkon túl bemutattuk, milyen káros következményekkel jár a lomok idő előtti, vagy a nem megfelelő hulladékok kihelyezése. Felvettük a kapcsolatot a lakásszövetkezetekkel, közös képviselőkkel, az elkészített plakátokat kérésre kivittük, a szükséges információkat pedig folyamatosan megosztottuk az önkormányzat Facebook oldalain és weboldalain, valamint a kerületi hírportálokon és az Óbuda újságban is. is.

A rendészeti együttműködők és Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének köztisztasági csoportja az FKF Nonprofit Zrt. munkáját segítették a lomtalanítás gördülékeny lebonyolítása érdekében. A Rendőrség, a FÖRI, a Polgárőrség és Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelete összehangoltan és demonstratívan ellenőrizte a közterületeteket éjjel-nappal a jogsértések megakadályozása és az állampolgárok biztonságérzetének fokozása érdekében.

Az ellenőrzést foganatosító állomány összesen 256 fővel, 121 db gépkocsival 1.210 munkaórában teljesítette szolgálatát. A lomtalanítás ideje alatt összesen 285 helyszín ellenőrzését végezték el.

A lomtalanítással érintett körzeteket, a kihelyezett lomok környékét, valamint a felbukkanó gyanús személyeket folyamatosan, demonstratívan ellenőrizte a rendészeti állomány, ennek keretében 368 célhoz kötött igazoltatást és 51 gépjármű ellenőrzés foganatosítottak.

Az idő előtt kihelyezett, úgynevezett „csali lomokat”, valamint a közlekedést akadályozó vagy egyéb okból kifogásolható nagyméretű hulladékokat 61 helyszínről, összesen 540 köbméter mennyiségben szállítottak el a Köztisztasági csoport munkatársai.

A lomtalanítás alatt az önkormányzat ügyfélszolgálata és a Közterület-felügyelet is megerősítette diszpécserszolgálatát a bejelentések gyors és hatékony fogadása, azok kezelése céljából.

Az ügyfélszolgálatokra és az ideiglenes jelleggel létrehozott lomtalanítási forródrótra összesen 420 telefonhívás érkezett. Ebből 15 panasz a lomisok jelenlétéről, illetve az idő előtt kipakolt lomokról számolt be, a többi telefonhívás csupán információkérés volt, konkrét időpontokról, helyszínekről kértek tájékoztatást az érdeklődők.

20 esetben volt szükség szankció alkalmazására, amely szabálysértési feljelentés vagy helyszíni bírság kiszabásának alkalmazását jelentette. A rendőrség 3 esetben alkalmazott személyi szabadságot korlátozó intézkedést.

Az FKF Nonprofit Zrt. gyakorlatának megfelelően általában a hulladék elszállítását követő napon kerül sor a területek takarítására és a hátrahagyott szemét összegyűjtésére. A közterületek rendjének fenntartása érdekében azonban dr. Kiss László polgármester egyeztetett az FKF vezetőivel arról, hogy ez a takarítás soron kívül, a lomok elszállítása után rögtön megtörténjen.

A megállapodás értelmében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat hozzájárult a megszokott metodikától való eltérés miatt keletkezett többletszolgálatok ellentételezéséhez, így az FKF takarítói ( összesen 240 fő) az elszállítást követően azonnal sort kerítettek a köztisztasági csoportunk munkatársainak segítségével a területek utólagos takarítására. Így minden terület idő előtt mentesült, és összesen 18 tonna hulladékot sepertek, szedtek fel a kollégák az utólagos takarításban.

Az átszervezett és összehangolt takarítás eredményeként arra is volt példa, hogy több területen – amíg nem került sor a lomok elszállítására – a járdák, utak lombseprését is elvégezte a takarító állomány (mintegy 25 tonna falevelet gyűjtöttek össze).

Az FKF munkatársai is erejükön felül teljesítettek, hiszen a korábbi lomtalanításhoz képest – a megbetegedések miatt – kevesebb célgéppel (21 elszállító gépjármű helyett 18 gépjárművel) és kevesebb munkatárssal (143 fővel) vettek részt a végrehajtásban. A jelentősen megnövekedett munkaterhelés és a csapadékos időjárás ellenére az összehangolt munkának köszönhetően csak néhány utcában fordult elő, hogy nem sikerült a tervezett időben befejezni a munkát.

Nagyon köszönjük a lakók példaértékű összefogását, egymásra figyelését és jogkövető magatartását is! 

Hiszen annak ellenére, hogy a kijárási tilalom megnehezítette a lomok kihelyezését, és a kihelyezésre szolgáló idő is két órára redukálódott a járványügyi szabályok miatt, nagyban segítette az önkormányzat munkáját, hogy mindenki betartotta a kihelyezési szabályokat.

A lomtalanítás folyamatát jelentős mértékben nehezítő körülmények (kijárási korlátozás, elmaradt lomtalanítás miatti megnövekedett lommennyiség, megbetegedés, rossz időjárás) ellenére is megállapítható, hogy minden eddiginél gördülékenyebben zajlott az idei évi lomtalanítás és a takarítás folyamata. Ez az FKF Zrt. és az önkormányzat köztisztasági csoportjának magas szintű munkavégzése és helytállása, valamint a rendészeti állomány következetes ellenőrzésein túl nagymértékben köszönhető a kerületi lakosok összefogásának és példaértékű magatartásának, melyet a környezet védelméért, kerületünk és lakókörnyezetük tisztaságáért tanúsítottak.