Mozgáskorlátozott parkolási igazolvánnyal élt vissza – a térfigyelő buktatta le

Május 20-án, délután a térfigyelő központ munkatársai lettek figyelmesek egy gyanús személygépkocsira, amelynek vezetője mozgáskorlátozottak számára fenntartott helyre parkolt, anélkül, hogy arra jogosult személyt szállított volna, vagy ő maga látszatra mozgássérült lett volna. Diszpécserünk az eset kivizsgálása érdekében a helyszínre irányította a közterület-felügyelet és a rendőrség közös járőreit, akik éppen közbiztonsági ellenőrzést tartottak a III. kerületben. A járőrök a helyszínre érkezve az autó tulajdonosával találkoztak. A fiatal hölgytől a járőrök elkérték a mozgáskorlátozó igazolványt ellenőrzés céljából. A hölgy együttműködő volt és jelezte a kollégáinknak, hogy az igazolvány az édesapja nevén van. Az igazolvány azért maradt nála, mert gyakran szállítja idős apukáját. Mivel a mozgáskorlátozott igazolványra jogosult édesapa nem volt jelen a helyszínen, sem az igazolványt, sem az erre a célra kialakított parkolóhelyet nem használhatta volna a személygépkocsi tulajdonosa. A felügyelőnkkel szolgálatban lévő rendőr jelezte az autó tulajdonosának, hogy rendőri intézkedés alá vonja és bűncselekmény gyanúja miatt előállítják a III. kerületi Rendőrkapitányságra. Később a helyszínre érkezett segítségül egy másik járőrszolgálatot ellátó rendőr is, aki rövid adategyeztetést követően előállította a hölgyet a III. kerületi Rendőrkapitányságra.

Mit kell tudnunk a mozgáskorlátozott parkolóhelyek és igazolványok használatáról?

A közterület-felügyelők sok esetben intézkednek a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány nem megfelelő használata miatt. A leggyakrabban a kártya érvényességi idejének lejárta után történő használata, valamint a jogosult távollétében történő kártyahasználat fordul elő.

A kártya használata és azzal a parkolóhely igénybevétele akkor jogszerű, ha a kártya érvényességi ideje nem járt le, a járművet a mozgáskorlátozott személy vezeti és parkoláskor az igazolványt a jármű szélvédő üvege mögött úgy helyezte el, hogy előlapja a hatályosság és a jogosultság ellenőrzése céljából látható legyen. Ugyanezen feltételek mellett olyan járművezető is jogosult a mozgáskorlátozott parkolóhely használatára, aki a kártya jogosultját szállítja. A mozgáskorlátozott jelenlétének hiányában a kártyahasználat jogszerűtlen.

A közterület-felügyelő, mint hivatalos személy jogosult az igazolványt a helyszínen elvenni, ha az érvénytelen, vagy megalapozott a gyanú arra, hogy az igazolvány hamis, meghamisították, vagy azzal más módon visszaéltek. Ilyen esetben az igazolvány az igazolványt kiállító hivatalnak kerül megküldésre. Emellett a felügyelő fix összegű helyszíni bírságot szabhat ki.

A KRESZ rendelkezései alapján a mozgáskorlátozottakat szállító járművek részére fenntartott várakozóhelyet kiegészítő tábla vagy külön jelzőtábla jelezheti, valamint piktogram is felfestésre kerülhet az útburkolatra.

Fontos tudni, hogy a kihelyezett KRESZ tábla önmagában is elegendő a mozgáskorlátozott hely jelzésére, emellett nem kötelező a felfestés alkalmazása. Érdemes figyelni a kiegészítő táblák jelenlétére, amelyek adott esetben azt jelzik, hogy hány darab parkolóhely lett kijelölve mozgáskorlátozottak részére.

Kérjük a kerületben lakókat és közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a kijelölt mozgáskorlátozott várakozóhelyek közelében, figyeljék a kihelyezett táblákat és útburkolati jeleket. Előzzük meg a figyelmetlenségből adódó súlyosabb következményeket.