Razzia Óbudán: közösen a közterületi rendért és biztonságért

A tegnapi akcióban négy szervezet munkatársai vettek részt: az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyelet, a Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága, a III. Kerületi Polgárőr Egyesület, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós utcai Integrált Hajléktalanellátó Központ szakemberei. A közös ellenőrzésen Dr. Kiss László polgármester is részt vett, aki fontosnak tartja, hogy a lakosság jelzései közvetlenül, a helyszínen is eljussanak az intézkedő szakemberekhez.

A lakossági jelzésekre reagálva több olyan helyszínt is ellenőriztünk, ahonnan visszatérően érkeztek bejelentések. A Római-part elhagyatott szállodáinál is intézkedésre volt szükség. Az egyik épületbe hajléktalan emberek költöztek be, ahol tüzet is gyújtottak. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai pedig átmeneti szállást ajánlottak fel számukra. Ezt követően a Római téren folytattuk az ellenőrzést, ahol hangoskodásról és közterületi alkoholfogyasztásról érkezett lakossági bejelentés. A járőrök alaposan átvizsgálták a területet, és közterületi alkoholfogyasztás miatt bírság kiszabására is sor került.

A közterületi rend és biztonság közös ügyünk. A jövőben is folytatjuk a hasonló, összehangolt ellenőrzéseket, és fellépünk ott, ahol arra a lakosság biztonsága és nyugalma érdekében szükség van.