Talált övtáska

Tegnap este, a Közterület-felügyelet Mozaik utcai épületében egy talált övtáskát és egy Iphone telefont adott le egy férfi. A táska tartalma jegyzőkönyvben rögzítésre került, a jegyzőkönyv felvételekor egy közterület-felügyelő kolléga és a Közterületi Osztály egyik csoportvezetője volt jelen.

A talált tárgyak tulajdonosának megtalálása érdekében a táskát kinyitották és tartalmát tételes jegyzőkönyvben rögzítették. A jegyzőkönyv felvétele során a telefon megszólalt, kollégáink azt felvették, így sikerült információt szerezni a tulajdonosról. A telefonáló ismerős értesítette a tulajdonost, hogy hol tudja átvenni az elveszett holmijait, aki rövid idő elteltével a Felügyeleten megjelent és átvette táskáját és telefonját.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az értékeikre vigyázzanak, főleg, amikor tömegben, tömegközlekedési eszközökön utaznak, vagy fesztiválon tartózkodnak. Az elveszett értékeiket elsősorban a hatóságoknál, illetve a tömegközlekedési jegypénztáraknál keressék. A talált tárgyak ugyanezen helyeken adhatók le.