A fővárosban 39 helyi jelentőségű védett természeti terület található, ezek közül nem kevés a III. kerület területén belül helyezkedik el. Ilyen például a Róka-hegyi bánya természetvédelmi terület (Ibolya utca – Rózsa utca – Ürömi út által határolt terület), mely szabadon látogatható, sziklamászás azonban csak természetvédelmi hatósági engedéllyel folytatható. Vagy a Mocsáros természetvédelmi terület (Határ út – Nádszál utca – Gladiátor utca által határolt terület), mely szintén szabadon látogatható. Ez Budapest egyik utolsó vizes élőhelye, fűzesekkel, zsombékos és sásos növénytársulásokkal, és a rájuk jellemző állatvilággal.
A fővárosi helyi jelentőségű védett természeti területek és értékek védelme és őrzése érdekében Budapest Főváros Közgyűlése létrehozta a Budapesti Természetvédelmi Őrszolgálatot, mely a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága szervezetén belül működik.
Óbuda-Békásmegyer közterület-felügyelete számára is igen fontos a természet védelme. Ezért a természetvédelmi őrökkel közös járőrszolgálat tegnap délután mindkét helyszínt bejárta.
A természetvédelmi területeken belül található, egyes növények, állatok természetes élőhelyei igen érzékenyek a környezeti hatásokra. Túlzott zavarásuk, nem természetvédelmi célú igénybevételük sok esetben azok elpusztulásához vezet. A természetvédelmi területeink elsődleges célja a természetes folyamatok zavartalan működésének biztosítása, a védett értékek megóvása. Az itt folytatott emberi tevékenységek, sportolási és kikapcsolódási igények kielégítése semmiképpen nem veszélyeztetheti ezeket az élőhelyeket. Ennek megvalósulása érdekében a védett természeti területen tilos:
- A kijelölt és kiépített tűzrakóhelyek kivételével tüzet gyújtani!
- Járművel védett területen engedély nélkül közlekedni
- Növényeket, állatokat gyűjteni!
- A geológiai képződményekben kárt tenni!
- Szemetelni!
A védett természeti területeken leggyakrabban előforduló szabálytalanságok:
- építési törmelék, zöldhulladék, egyéb hulladék és szemét elhelyezése
- illegális tűzrakóhelyek kialakítása, illegális tűzgyújtás
- járművel való engedély nélküli behajtás (személygépjármű, motorkerékpár, quad, kerékpár)
- engedély nélküli rendezvények megtartása
- természetvédelmi hatósági táblák, tanösvénytáblák, padok, kukák rongálása
- illegális fakivágás, falopás
- technikai sportok folytatása (terepkerékpározás, motorozás, quadozás, lovaglás)
- a kijelölt tanösvényekről és turistautakról való letérés, értékes élőhelyek károsítása taposással
- nagy mennyiségben történő növénygyűjtés (dekorációs célra, virágkötészeti célokra stb.)
- engedély nélküli sziklamászás (Róka-hegyi bánya területén)
- beépítés, elkerítés, talaj lefedése
- nem természetvédelmi célú használat (komposztálók, kertvégi pihenőhelyek, parkolóhelyek kialakítása)
A természet rongálásának megelőzése érdekében kollégáink a jövőben rendszeresen részt vesznek ezeken a közös járőrszolgálatokon, hogy természeti értékeink szépségét még hosszú ideig élvezni tudjuk.