További fejlesztések a Holdudvar parkban

A lakossági megkérdezést és az önkormányzati bejárást követően a holnapi naptól kezdődően több fejlesztés is megvalósul a Holdudvar parkban. Árnyékoló kerül a játszótér leglátványosabb játéka, a holdkomp fölé, mivel annak fém anyaga könnyen felforrósodik napos időben. Ezzel együtt a játszótér biztonságosabbá tétele érdekében a kisebb gyerekek részére kialakított homokozó környékéről is elszállítják a kőtömböket.

A Holdudvar park 2019 júniusában került átadásra, azonban már az átadást követően számos lakossági igény érkezett a park egyes elemeivel kapcsolatban. Ennek következtében több ütemben valósulnak meg pótlólagos munkák a parkban, melyek célja a park lakossági elégedettségének növelése.

2019 őszén a központi tér felé vezető sétány mellett új víznyelő került kialakításra, bekötéssel a közeli csatornahálózatba. A pótmunkák folytatásaként 2020 tavaszán a fitneszpark gyöngykavics burkolatát gumilapokra cserélte a kivitelező, új reteszek kerültek a játszótéri kapukra és néhány helyen újabb füvesítésre is sor került.

A holnapi naptól pedig a garanciális munka keretében javításra kerül a tinirész és a csúszdapark aszfalt burkolata is, ahol az aszfalt minősége erősen kifogásolható volt. Emellett július folyamán a csúszdaparkban elhelyezett fém csúszdákra is egy óriás árnyékoló kerül.

Az önkormányzat reményei szerint ezekkel a változtatásokkal már elégedettséggel használják majd az itt élők a Holdudvar parkot.

A lakossági egyeztetés során a kutyás parkhasználattal kapcsolatban is számos visszajelzés érkezett. Annak érdekében, hogy a park az itt élő közösség minden tagja számára élvezhető legyen, az önkormányzat kérésére az Óbudai Kutyás Egyesület egy tájékoztatót fogalmazott meg a kutyás parkhasználók számára.

Ezeknek a tájékoztató tábláknak a parkban és a parkot körülvevő társasházakban történő kihelyezése is várhatóan még a nyári hónapokban megtörténik.