Állománygyűlést tartottak december 2-án az ÓBKF Mozaik utcai központjában. Burján Ferenc általános alpolgármester ezen az eseményen mutatta be új kollégáinak a szervezet frissen kinevezett vezetőjét.
Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének új igazgatója 2024. december 1-től Kálmán László, aki a Richter Gedeon Nyrt. biztonsági vezetői tisztjét cserélte fel az itteni kihívásokra. Az új vezető néhány szóban beszélt magáról, majd elmondta, az ÓBKF küldetésének a harmadik kerületért való következetes szerepvállalást tekinti és célja a már korábban is meglévő szolgáltatói attitűd további erősítése. Jelezte, tudja, hogy jó csapatba került, egyúttal megnyugtatott mindenkit: aki dolgozni akar a kerületért, annak a munkájára feltétlenül számít ő is.
Kálmán László arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani változás új lehetőséget jelent arra nézve is, hogy az ÓBKF – jelenlegi erősségeit megtartva – megújulhasson, s ehhez minden munkatárs hozzátehesse a maga részét, új ötletekkel vagy akár régi, még fel nem használt ideák „leporolása” révén. A szakember reményét fejezte ki, hogy az általa vezetett szervezet munkája azt eredményezi majd, hogy itt élők az év minden napján érezni fogják: van, aki törődik lakókörnyezetükkel, van közterület-felügyelet. Vagyis, Kálmán Lászlót idézve: „Együtt, tovább!”
FORRÁS: óbuda.hu