szelektiv

Sokszor beszéltünk már arról, hogy a zöld területeken történő parkolás milyen nagymértékben károsítja a környezetet. Tisztában vagyunk vele, hogy a rendelkezésre álló parkolóhelyek száma limitált, emiatt sajnos rendszeresen előfordulnak esetek, amikor is a gépjármű tulajdonosok a zöld felületet veszik igénybe a parkoláshoz. Lakótelepi viszonylatban viszonylag kevés zöld felületet találunk, éppen ezért kellene fokozottan ügyelni ezek épségére és szépségére.

A gépjárműforgalom növekedésével az egész fővárosban nehéz lépést tartani, a kialakított parkolóhelyek száma időnként kevésnek bizonyul és bizony előfordulhat, hogy a célállomásunktól kicsit távolabb találunk csak megfelelő helyet autónk számára.

A gépjármű elhelyezésének ez a módja azonban a zöld felületek sérülésével jár. A parkoló autók egyes területeken teljesen kitapossák a füvet, mély krátereket hagyva az autók kerekei nyomán. Sajnos még mindig sok esetben használják a lakók parkolásra a zöld területeket, pedig január óta ez helyi önkormányzati rendeletbe ütköző cselekmény. Ugyanakkor a rendeletalkotás önmagában kevés a zöldfelületek védelmére, az állampolgári odafigyelés és összefogás is szükséges ahhoz, hogy megóvjuk a városi zöldfelületeket. Fontosnak tartjuk, hogy mindannyian odafigyeljünk a környezettudatosságra, és lehetőségeinkhez képest óvjuk közvetlen környezetünk állapotát.

Az Önkormányzat elképzelésével összhangban a Közterület-felügyelet is mindent megtesz annak érdekében, hogy a természeti környezet állapotát megóvja. Ennek érdekében a héten az egyik ilyen veszélyeztetett terület, a Pais Dezső Általános Iskola melletti zöld terület kapott védelmet a kihelyezett fizikai korlátok formájában, hogy a gyeprácsos parkoló mellett a zöld területet is parkolásra igénybe vevő gépjárművek által okozott további károkat megakadályozzuk.

Célunk továbbra is a biológiailag aktív, zöld területek megóvása, illetve a prevenció, hogy a berögzült rossz szokások visszaszorításával ismét zöldfelület lehessen az adott terület. A közcélú zöld területek megőrzése mindannyiunk érdekét szolgálja, kérjük, vigyázzanak rá!